hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 10. szám

A jövő színháza és a mi Gesztenyésünk

A hegyvidéki önkormányzat ez év tavaszán hirdetett két rajzpályázatot kerületi gyerekeknek. „A jövő színháza” című témában azt képzelhették el, milyen lehetne a Csörsz utcai művelődési központ színháztermének jövőbeni képe, ha ők játszhatnának a színpadon, vagy ők tervezhetnék meg az épületet. Többen igen modern, űrhajószerű színházat álmodtak meg, de volt, aki alma formájúnak vagy „Tejszínháznak” képzelte el a jövő teátrumát.

A jövő színháza...

A másik téma „A mi Gesztenyésünk” volt, amelynél a pályázaton részt vevő gyerekek a saját ízlésük szerint alakíthatták át gondolatban a felújításra váró parkot. Erre a feladatra is igen sok és fantáziadús munka érkezett. A legtöbb alkotás azt mutatta, még több fát, madarat látnának szívesen a parkban, sőt, többen tavat is építenének a Gesztenyés kertbe. A Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola 5. osztályosai ezt a „zöld” témát makettban álmodták meg képünkön), amelyhez gyöngyöt, tésztát, kekszet, tönkölygolyót és még sok egyéb természetes alapanyagot használtak fel. Az egyéni díjazottakon kívül az ötletes makettek készítői csoportos különdíjban részesültek.

A legjobb pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitójára, illetve az ünnepélyes díjátadóra együtt került sor a művelődési központban. Lovas Pál alpolgármester jelezte: a rajzpályázat kapcsolódik a most elkészült Integrált Városfejlesztési Stratégiához (a témáról cikkünk az 1. oldalon olvasható – a szerk.), amelynek véleményezéséhez a lakosság segítségét is kérték. Ezt a munkát a gyerekek is segítették azzal, hogy az alkotómunka során elgondolkodtak, miképpen lehetne vonzóbbá tenni az úgynevezett első akcióterület két legfontosabb elemét, a művelődési központot és a Gesztenyés kertet. 

-z-

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia