hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 23. szám

Kedvence a gerenda, és zserbóban verhetetlen

Kalmár Zsuzsa előbb versenyzőként, majd a válogatott szövetségi kapitányaként szép éveket töltött el a tornasportban. A közelmúltban a Magyar Olimpiai Bizottság és a TF közös alapítású edzői nívódíjával tüntették ki. A XII. kerületben élő, itt is dolgozó tanárnővel munkahelyén, a TF-en beszélgettünk.

– Hatéves voltam, amikor először mentem el a tornaterembe, ahol Petrovszki Pál – napjaink legeredményesebb női tornászának, Böczögő Dorinának az edzője – vett pártfogásába. Röviddel később átkerültem Lukács József csoportjába – emlékezett a legelső lépésekre a későbbi többszörös magyar bajnok. – Tizenhárom éves voltam, amikor életem első nemzetközi juniorversenyén a szőnyegre léphettem. Egy esztendővel később pedig már a magyar felnőtt tornászválogatott tagjaként ott lehettem Strasbourgban, a világbajnokságon, a negyedik helyen végző magyar válogatott tagjaként. Egyéni összetettben a tizedik helyen zártam azt a versenyt. A koppenhágai kontinensvetélkedőn, 1979-ben még előkelőbb helyet sikerült elérnem: kedvenc szeremen, a gerendán negyedik lettem.

Ekkor mindenki az ön sikeres olimpiai szereplésében reménykedett.

*
Kalmár Zsuzsa „civilként” sem távolodott el legkedvesebb tornaszerétől
– Ritka szerencsétlen módon a moszkvai ötkarikás játékok kezdete előtt két héttel ért utol a balsors: egy sérülés. Az olimpiaival megegyező, de számunkra új anyagból készített talajszőnyegen gyakoroltunk, lábsérülést szenvedtem, így ugrott az olimpiai részvétel… A felépülésemet követően visszakerültem a válogatottba, amely 1981-ben, ismét Moszkvában, a vébén mérethette meg magát, s ez nem is sikerült rosszul, a hetedik helyen végzett.

Tegyük hozzá érdekességképpen:
a résztvevők nem hivatalos szépségversenyén Kalmár Zsuzsának ítélték a második helyet… Félszáz alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, miközben mindinkább a civil élet került nála előtérbe. Tanári diplomát szerzett 1987-ben, majd 1995-ig szülővárosában, a Békéscsabai Előre szakosztályában dolgozott edzőként. Az újabb fordulat 1996- ban következett be.
– Megpályáztam a női szövetségi kapitányi feladatkört, amelyet négy évig be is töltöttem. Sok szép élményem fűződik ehhez a ciklushoz, elsősorban Varga Adrienn és Nyeste Adrienn jóvoltából. Varga 1997-ben Szentpéterváron ugrásban Európa-bajnok lett, Nyeste pedig egy évvel később Cottbusban Világ Kupa-győzelmet szerzett felemáskorláton. Varga aztán Achilles-ín-szakadás miatt nem jutott ki Sydneybe, Nyeste pedig az olimpián leesett a felemáskorlátról.

Mindezek befolyásolták abban, hogy a következő négy évre nem is pályázott a szövetségi kapitányi posztra?
– Új szakasz kezdődött az életemben, végleg visszaköltöztem Budapestre, s más irányt vett a szakmai karrierem is. 2001-től a TF-en előbb óraadóként közreműködtem, majd tanársegéd lettem a torna tanszéken. Természetesen itt valamennyi szeren „otthonosnak” kell lenni, azt viszont meg sem próbálom eltitkolni, hogy változatlanul a gerenda a kedvencem. Kedvenc témám az e szeren végrehajtható akrobatikus elemek technikája, oktatási folyamatának és módszertani elemzésének a továbbfejlesztése.

A bíráskodásban is komoly gyakorlatra tett szert az évek folyamán.
– 1987-ben pontoztam először, hat évvel később pedig már nemzetközi versenybírói minősítést szereztem. 2005-ben újabb jelentős ugrást könyvelhettem el, hiszen Japánban sikeres interkontinentális bíróvizsgán jutottam túl. Ezen a területen négyévenként lehet egyet lépni a hierarchiában. Így amennyiben 2009 januárjában Szlovákiában újabb eredményes vizsgát teszek, már második osztályú nemzetközi bíróvá minősítenek át. Egyébként a pillanatnyi, nemzetközi harmadikosztályú besorolásommal is én vagyok az első számú nemzetközi versenybíró Magyarországon.

Van azonban egyéb szakmai ambíciója is.
– Szeretnék bekerülni az Európai Torna Szövetség technikai bizottságába, ám az kétségtelen, hogy a magyar tornasportnak sokkal többet jelentene, ha megszerezném a második osztályú minősítést. A doktori értekezésemmel is folyamatosan foglalkoznom kell. Annál is inkább, mivel ez ma már alapkövetelmény azon előadók számára, akik hosszú távon szeretnék megtartani helyüket az egyetem oktatói karában. Ezen a területen kitűnően használható pszichológiai és sportpedagógiai teszteket kaptam a kölni egyetemen, ahol egyébként elméleti és gyakorlati előadást is tartottam a nemzetközi tornaedzői kurzuson.

Még hallgatni is sok a teendőit, nemhogy elvégezni… S mindehhez még hozzájönnek a családanyai foglalatosságok is.
– Nyolcéves kisfiam rendszeresen részt vesz a Buda Junior’s focistáinak edzésein, amelyeket Bánfi János, az egykori válogatott labdarúgó irányít jó érzékkel. A házi munka egyáltalán nem esik nehezemre, különösen a főzést kedvelem. Ami pedig az édességeket illeti: állítólag zserbóban verhetetlen vagyok…

Jocha Károly

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia