hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 17. szám

Kiállítás a MOM-ról

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a MOM Emlékalapítvány közös munkájának eredményeképpen szeptember elejétől már látogatható a Maros utca 1. alatt lévő helytörténeti kiállítóhely, ahol a Magyar Optikai Művek történetéről szóló tárlat látható.

A kis helyiség egy ideig könyvkötő műhelyt rejtett magában, aztán hosszú éveken át a kerület helytörténeti gyűjteményének adott otthont, majd sokáig kihasználatlanul, elhanyagoltan állt. Az idén azonban végre újra kulturális funkciót tölt be: a MOM-ról láthatnak ott kiállítást az érdeklődők.

A Magyar Optikai Művek a megalakulásától egészen a bezárásáig és lebontásáig a XII. kerületben működött. A Süss Nándor által alapított vállalat világhírre tett szert, számos nemzetközi kitüntetést nyert el termékeivel. Ezeknek az elismeréseknek egy része is helyet kapott a kiállításon a MOM által gyártott és ismertté vált különböző termékek – ébresztőórák, földmérő eszközök, fényképezőgépek, számítógép-alkatrészek – mellett. A MOM Emlékalapítványt az egykori nagyvállalat dolgozói hozták létre, akik a kiállítás mellett szoborállítást kezdeményeznek, összetartják az egykori MOM-dolgozók közösségét, és a Farkasréti temetőben nyugvó Süss Nándor sírját is gondozzák.

"Őskori" számítógép-alkatrész - a nyolcvanas évekből

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményt számos helyi és más kerületből érkező látogató felkereste már, közülük sokan érdeklődtek a MOM iránt, ezért döntöttek úgy a munkatársak, hogy kapjon külön figyelmet a nagy múltú cég. És ki tudna többet egy vállalat történetéről, életéről, az ott készült tárgyakról, mint az ott dolgozók…

Az emlékalapítvány tagjai minden szerdán 14 órától várják az érdeklődőket, akár volt kapcsolatuk az egykori MOM-mal, akár csak most szeretnék felfedezni maguknak a „hegyvidéki ipar” egyetlen jelentős szereplőjét.

B. A.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia