hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 20. szám

Kirakatba kirakott képek

Egy rendhagyó és egy „rendes” tárlattal készült a Magyar Festészet Napjára a Hegyvidék Galéria. Elsősorban kerületi művészek alkotásaiból látható válogatás a jól ismert kiállítóteremben – illetve a Városmajor utca kirakataiban.

A Solti György Zeneiskola kisdiákjai egy virágbolt elé álltak a Magyar jakobinusok terén, majd a forgalom zajával dacolva teljes erőből megfújták hangszereiket. Aztán mindhárman továbbhaladtak a Városmajor utcán, és még tizenegy alkalommal megismételték ugyanezt egy-egy újabb portál előtt. A furcsa fellépés nem valamiféle újszerű koncert volt, hanem egy rendhagyó kiállítás kezdete.

A Magyar Festészet Napja 2002-ben civil kezdeményezésként indult a XI. kerületben. Az akkor néhány napos esemény hat év alatt országos szintű programsorozattá nőtte ki magát, amelyet már a külföldi művészvilág is figyelemmel kísér. A rendezvények részeként két tárlat is nyílt október közepén a XII. kerületben. A Városmajor utca első szakaszán, a legkülönbözőbb típusú boltok kirakataiban az arra sétálók zömében kerületi művészek által készített kortárs alkotásokat láthatnak. Van, ahol a virágok között, máshol karórák mellett, vagy éppen egy állatorvosi rendelő üvegablaka mögött találkozhatunk festményekkel, ha odafigyelünk.

Az állatorvosi rendelő kirakata
Az állatorvosi rendelő kirakata

A Hegyvidék Galéria munkatársai a diákok minden „fújása” után pár szóban bemutatták a kirakatüvegek mögött található munkákat. Mohai Orsolya művészettörténész úgy fogalmazott: az érdeklődő véletlenszerűen bukkanhat rá egy-egy alkotásra az utcában, szemben a képzőművészeti kiállításoknál megszokott koncepciózus renddel. A kirakat feladata alapvetően a reklámozás, s ugyan manapság a reklám már művészeti ággá vált, mégis érdekes, ha képzőművészeti tárgyakat láthatunk egy-egy portálablak mögött – anélkül, hogy a kirakat tervezői eredetileg is oda szánták volna azokat.

A művészetbarátoknak azonban nemcsak a Városmajor utcát, hanem a 16-os szám alatti galériát is érdemes felkeresniük: itt kizárólag fiatal kerületi festőművészek munkáiból nyílt kiállítás. Jankovics Marcell, Hegyvidék díszpolgára a megnyitón arról beszélt, hogyan köthető a Magyar Festészet Napja fesztivál sorozat Szent Lukács napjához (október 18.). Véleménye szerint a művészek védőszentje, a három szinoptikus evangélista egyike, Szent Lukács evangéliuma a leginkább telített művészi érzékenységgel. Az ő írásán bizonyossággal érződik, hogy a szerző mesélő kedvében volt – emelte ki Jankovics.

Fiatal hegyvidéki festőművészek mutatkoztak be a Hegyvidék Galériában
Fiatal hegyvidéki festőművészek mutatkoztak be a Hegyvidék Galériában

A későbbi korok Lukács nevéhez kötik az első Madonna-ábrázolást, ez azonban nem bizonyítható. Ugyanakkor az orvosláshoz is kapcsolják, s mint Jankovics Marcell rámutatott, az orvosokban általában egy elfojtott művész lakozik. Visszaemlékezéseikben a legtöbben azt mondják, legszívesebben festők vagy operaénekesek szerettek volna lenni – ők válnak aztán műgyűjtőkké. Jankovics végezetül kiemelte a válogatott művek sokféleségét, stílusbeli különbözőségét, felületgazdagságát, majd sajnálatát fejezte ki, hogy a főváros más kerületei nem rendeznek hasonlóan kitűnő tárlatot.

Balázs Attila

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia