hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 22. szám

Közösen a rák ellen

Ha lehet szerencséről beszélni korunk egyik legfenyegetőbb kórja, a rák esetében, akkor nekünk, kerületieknek ebből egy kicsivel több van. Túl azon, hogy a Kékgolyó utcában található hazánk egyik legfelkészültebb rákkórháza, az Országos Onkológiai Intézet, közvetlen közelében, a Ráth György utcában működik a Magyar Rákellenes Liga.

Albert Schweitzer mondta: „Az életünk célja, hogy szolgáljunk, együttérzést és segítőkészséget tanúsítsunk mások iránt. „A Magyar Rákellenes Liga tevékenységét tulajdonképpen összefoglalja ez a gondolat. A társaság 1990 óta civil szervezetként vesz részt a rák elleni küzdelemben, nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is, az UICC (Nemzetközi Rákellenes Unió) és az ECL (Európai Rákligák Szövetsége) tagjaként.

Az elnök, dr. Vasváry Artúrné a szervezet hírlevelében foglalta össze eddigi legfőbb eredményeiket, tevékenységüket. Kiemelkedő szolgáltatásuk az egy éve működő, minden beteg és érdeklődő számára elérhető Rákellenes Általános Szolgálat (RákÁsz), amely személyes segítséget nyújt a betegeknek. A szervezet betegklubokat hozott létre ráktípusonként, ahol orvosi előadások, betegtalálkozók, tapasztalatcserék segítik a gyógyulásukért küzdőket. A gyógyult betegeknek, érdeklődőknek – hozzátartozóknak, a betegség iránt félelmet érzőknek – úgynevezett egészségmegőrző klubokat tartanak. Telefonos lelki szolgálatot működtetnek, itt a betegek támogatást, információs segítséget kaphatnak. Vidékre mozgóbuszos szűrőállomásokat szerveznek. Büszkék rá, hogy most már évente két nap is a kórral foglalkozik: a Nemzeti Rákellenes Nap április 10-én és a Rákellenes Világnap február 4-én.

A rendezvények, klubok megannyi segítségnyújtási lehetőséget biztosítanak a szemléletváltozáshoz, a félelem, valamint az önmagunkat károsító struccpolitika leküzdéséhez. Mindannyian hallottuk már a „jobb, ha nem tudok róla” mondatot, pedig a rák gyógyításában az idő az egyik legfontosabb tényező!

Már-már közhely, hogy az idejében felismert betegség eredményesen gyógyítható, és hogy életmódunk jelentősen befolyásolja a rák kialakulásának kockázatát. Éppen ezért rovatunkban ezentúl rendszeresen foglalkozunk a rákbetegség megelőzését és kialakulásának megakadályozását segítő tényezőkkel. Ahogy a kérdés avatott szakértője, dr. Cornides Ágnes tömören megfogalmazta, azzal, „ami rajtunk múlik”.

Bajor Beától, a RákÁsz vezetőjétől megtudtuk: egy kampány részeként november 22-én dohányzásellenes napot szerveznek a VAM Design Centerben (VII., Király utca), ahová a dohányzókat és nemdohányzókat egyaránt várják.

JM

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia