Gyöngyvirág – boldogság

A virágnyelv kialakulásának bajos lenne az idejét keresni, hiszen már a görög mitológiában és a Bibliában is találunk utalásokat a virágok többletjelentéssel történő felruházására. Az ókori Kínában is kultusza volt a dísznövényeknek, népszerűségük állítólag időnként a mezőgazdaság rovására igényelte a földterületeket.

Európában a reneszánsz az a kor, amikor mindennek második, rejtett jelentése volt. Különösen állt ez a virágokra. Egy szál virág pontos üzenetek hordozója egyetlen szó nélkül is. Ez volt a virágnyelv virágkora, amikor a kommunikáció olyan mértékben került a társadalmi szabályrendszerek befolyása alá, hogy nehezen lehetett érzelmeket kifejezni és kimutatni virágok nélkül.

Hogy miért nem virágokkal leveleztek a romantikus lelkek akkortájt? Talán azért, mert ezt a számunkra izgalmas, ismeretlen nyelvet abban a korban mindenki ismerte, beszélte. A hírvivőket pedig nehéz volt borítékba zárni, és elrejteni a kíváncsi szemek elől. Négyszemközti találkozásokkor azonban ragyogóan megfelelt a kor kötött etikettje miatt kimondani nem mert vágyak, szándékok közlésére. Ekkor szélesedett ki a virágnyelvet beszélők tábora a kémekre, összeesküvőkre és más törvényen kívüliekre is.

Természetesen a virágnyelv legtöbb kifejezése – akkor is, akárcsak ma – a szerelemmel volt kapcsolatban. Egy rózsalevél például a maga egyszerűségében jelentette: igen, míg egy tüskés rózsaszár: nem. A reneszánsz udvarokban funkcionális virágnyelv a rokokó térnyerésével átformálódott, egyre összetettebbé, bonyolultabbá vált, és ezzel elvesztette hétköznapi szolgálatát.

Nefelejcs – a jelentése egyértelmű

Például álljanak itt egy egyszerűnek tűnő eset variációi: ha egy lány piros rózsát ad udvarlójának. Mai ismereteinkkel is tudjuk, hogy ez nagyjából mit jelent. A rokokóban azonban csak akkor volt a szeretet, szerelem jele, ha a virágját a kedvese felé fordítva nyújtja át. Ha a szárát irányozza az udvarló felé, akkor a gesztus értelme az ellenkezőjére fordul. A bimbós, leveles, tüskés piros rózsa egyenes irányban azt jelenti: félek, de remélek. Megfordítva: nincs remény. Levelek nélkül, de tüskékkel: veszély mindenfelől. Ha rólam van szó, akkor a virág jobbra billen, ha rólad, akkor balra billen. És mindez csak egyetlen szál virág!

Májusban tökéletes alkalom nyílik a virágokkal történő üzenettovábbításra, hiszen temérdek különböző növény áll rendelkezésre akár egy összetett hírcsokor kódolására is. Kezdő szótárként összegyűjtöttük néhány, a kerületünkben – kertekben vagy a természetes zöldterületeken – is gyakori virág szimbolikus jelentését.

A légies lombot hajtó és nagy, gömb alakú virágokat nevelő pünkösdi- vagy bazsarózsához az egyszerű, de boldog élet és házasság jelentéstartalom társult, s ugyanez az üzenet közvetíthető a fű között virágzó kedves százszorszépekkel is. A kis kék ibolya a szerénységet és a hűséget szimbolizálja, de a lányok hajában a szegénység jele is lehetett. A gyöngyvirág édes illata a boldogság hírvivője, ugyanakkor a májusban, Mária hónapjában nyíló tiszta, fehér virágainak füzére Szűz Mária könnyeire emlékeztet.

Nárcisz – túlzott önzés

Az inkább csak ablakpárkányainkon, cserépben előforduló – bár hazánk nyugati határszélén őshonos – ciklámen a búcsú virága. A sáfrány, vagy krókusz korán nyíló, kicsi, színes virágai mi mást jelképezhetnének mint a vidámságot. A liliommal kapcsolatban pedig közismert, hogy fehér virága a tisztaság és nemesség jelképe. A narancssárga változata ugyanakkor a gyűlölet kifejezője.

Hasonlóan összetett a jácint körül kialakult jelképrendszer is: általánosságban a játékosságot sugallja, de ha a színeire is figyelmet fordítunk, akkor csak a piros és a rózsaszín változat jelent játékot, a fehér jácint a báj, a lila a megbocsátás, a sárga a féltékenység, a kék pedig a kitartás hordozója. A nárcisz a görög mitológia önmagát imádó alakjáról kapta a nevét, nem csoda, ha átadója a túlzott önzésre, önimádatra hívja fel vele a figyelmet. Végezetül pedig idézzük fel azt a virágot, amelynek szimbolikus jelentése a hétköznap használatos nevében is megjelenik: nefelejcs.

Barta István