hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 8. szám

Önkéntesek viharkár-elhárítása

Az Emma vihar pusztítását követően kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület.

A március első két napján tomboló orkán által okozott károk felszámolásából kivették részüket a XII. kerületben működő Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület tapasztalt önkéntesei is. Budapestről és az agglomerációból összesen 1115 káresetről érkezett bejelentés a tűzoltóságra, s a káresetek 4 százalékához, 45 helyszínre vonultak ki a közép-budai önkéntesek, akik 188 munkaórát töltöttek kárfelszámolással.

A közép-budaiak az önkéntes erő közel harmadát adták, ami igen jelentős arány; a 45 kárhely megközelítőleg egy teljes kerületre eső káresetszám. Dr. Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vezetője a fővárosi közgyűlés városrendészeti bizottságának március 26-i ülésén köszönte meg az egyesület rendkívüli segítségét.

Lányi András Miklós, az egyesület alelnöke elmondta, járőreik I., II., XI., XII. és XX. kerületi helyszínekre vonultak, s a legtöbb dolguk a XI. és a XII. kerületben volt. A kárfelszámolás során jellemzően útra, járdára dőlt fákat kellett eltávolítaniuk, de egy épület tetőszerkezetében esett káreseménynél is segédkeztek. Az önkéntesek a beavatkozások négy napja alatt több mint 450 kilométert tettek meg. Az alelnök kiemelte, hogy a március eleji vihar után szerzett tapasztalatokat, a statisztikákat összehasonlították a 2006. augusztus 20-a utániakkal, és kiderült, háromszor anynyi káresethez tudtak kivonulni, mint akkor.

Z. G.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia