hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 11. szám

Orchideák a szobában

Néhány évvel ezelőtt az orchidea nem tartozott az otthon tartható növények közé. A virágboltban átlátszó dobozba zárva, egyesével lehetett megvásárolni a – borsos árú – virágfejeket. Manapság azonban már a hipermarketek polcairól is leemelhetjük a virágzó tövek széles választékát, ráadásul az áruk sem több, mint egy-két szál hazai, vágott rózsáé vagy liliomé.

A fordulat szembetűnő, de valószínűleg nem a növények gyors és drasztikus változásában keresendő. A kertészeti technika képessé vált ezeknek a különlegességeknek a nagy tömegű szaporítására, ami lehetővé tette a növények fokozott térnyerését. Az elterjedt hiedelemmel ellentétben az orchideák csak megjelenésükben – és a hozzájuk kapcsolódó érzéseinkben – különlegesek, otthoni tartásuk, nevelésük – sok esetben – nem igényel rendkívüli odafigyelést és a szobanövények általános nevelését meghaladó szakismereteket.

Orchideák a szobában

Az orchideák csoportja a természetben is nagyon népes társaságot alkot: több mint 22 ezer fajjal a növényrendszertan legnagyobb fajszámú családját alkotják. A Föld valamennyi növénye közül, minden tizedik ennek a rokonságnak a tagja. Legtöbb nemzetségük a trópusi éghajlati övben terjedt el, de a világ minden szegletébe eljutottak a két sarki jégtakaró között. Még hazánkban is él – a trópusi rokonoknál jóval kevésbé ismerten – közel 50 védett fajuk, amelyek hegyvidékeink rétjein, erdőszélein bontják méretükben kisebb, de felépítésükben a szobai rokonokéhoz hasonlóan megkapó virágaikat. A minden kétséget kizárólag legismertebb orchidea a legtöbb háztartásban – még ha nem is cserépben, hanem a fűszerpolcon – megtalálható vanília.

A virágukért tartott szobai orchideák rendszerint napsütésben kevésbé felmelegedő, világos színű, műanyag cserépben, fakéregdarabok közé ültetve érkeznek a lakásba. Mivel a fajok többsége a trópusi fák ágvilláiban, a talajszint fölött akár ötvenhatvan méterrel él, a cserépben sem igényli a virágföldet. Gyökerei inkább rögzítésre szolgálnak, a tápanyagokat a nedvességgel együtt veszi fel. Erre a sajátságukra az öntözésnél is figyelemmel kell lenni; ritkán – hetente – locsoljuk, akkor viszont alaposan.

Orchideák a szobábanRendszeresen adjunk a növényeknek lágy vízzel hígított, lehetőleg kifejezetten orchideák számára készített tápoldatot. Sok szobakertésznél bevált a cserép beáztatása is. Ilyenkor tegyük az egész cserepet körülbelül fél órára egy vízzel teli vödörbe, majd hagyjuk kicsöpögni a felesleget, mielőtt visszatesszük a növényt a helyére. Arra azonban figyelni kell, hogy a levelek között ne maradjon víz, mert az a rothadást okozó baktériumok melegágya lehet. Általában az orchideák jobban viselik a viszonylagos szárazságot, mint a túlöntözést.

A növényeket rendszeresen át kell ültetni. Ilyenkor a fajnak megfelelő közeget kell keverni a számukra, ami gyakran fenyőkéregből, mohából és különböző lassú lebomlású trágyákból áll. Egyes fajok az ültetőközeg meszezését is igénylik.

Bár a szobai orchideák trópusi növények, nem kedvelik a közvetlen napsütést. Eredeti élőhelyükön a fák lombkoronája alatt élnek, legjobb helyük ezért a keleti vagy nyugati ablakban van, ahol sok fényben fejlődhetnek, de nem éri őket tűző napsütés. Ha a növények környezetében rendszeresen párásítunk, akkor a kártevők és kórokozók elkerülik az orchideákat. A legyengült töveket a szobanövények ellenségei, a levéltetvek, pajzstetvek és a kórokozó baktériumok, gombák támadják meg leggyakrabban.

Egy ilyen változatos és népes csoport kimerítő bemutatása szinte lehetetlen, ezért a következőkben csak néhány könnyen beszerezhető és hálás képviselőt sorakoztatunk fel.

Orchideák a szobábanA Phalaenopsis nemzetség – magyarul lepkeorchideák – tagjai változatos és könnyen tartható növények. A fent leírtakhoz képest kicsit gyakoribb öntözést igényelnek, de a pangó vizet nem viselik el. Virágfüzéreik a fehértől a sötétvörösig sok színben pompázhatnak, és gyakoriak a többszínű, csíkos virágok is. Virágaira jellemző a tartósság: akár hónapokig díszíthetik a lakást.

Hasonlóak a Dendrobium, vagy vesszős orchidea igényei, átlagos szobai körülmények között is számíthatunk az évenkénti, rendszeres virágzására. Az Oncidiumok egészen eltérő megjelenésű növények, apró virágaik felhőszerű, laza tömegben nyílnak. Leggyakoribbak a sárga változatok. Nevelésük több odafigyelést igényel, de a bimbósan vásárolt tövek hosszú virágoztatása biztos sikerrel kecsegtet, még ha az újabb virágzás esélye kisebb is az „igénytelenebb” változatoknál. A Paphiopedilumokat, azaz papucsorchideákat leegyszerűsítve azzal lehet jellemezni, hogy a fokföldi ibolyával azonos elhelyezés felel meg a számukra.

Az orchideák könnyen belopják magukat a virágokat szerető emberek szívébe. Aki pedig egyszer barátságot kötött velük, könnyen az orchideagyűjtők társaságában, vagy az egyre terjedő internetes fórumok előtt találhatja magát.

Barta István

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia