hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 14. szám

Sültek salátával elkísérve

Íme, a grillezett húsok mellé néhány salátaötlet!

Görög paradicsomsaláta
Mossunk meg 60 deka paradicsomot, majd vágjuk ki a szárcsonkját, s vágjuk cikkekre. Dobjuk bele egy mélyebb tálba, és karikázzunk rá 2 kisebb fej megtisztított lilahagymát. Mindkettőt enyhén besózzuk, 1 csokor finomra metélt petrezselyemzölddel meghintjük és félretesszük, amíg az öntetet elkészítjük a következő módon: 1 evőkanál olívaolajt, 1-1 csipetnyi sót, cukrot, fehér borsot hozzákeverünk, és 1 fél citrom levével fellazítjuk. Ha kevésnek találnánk, fél deci vizet öntsünk hozzá, és keverjük össze a salátával. Végül 15 deka feta sajtot morzsoljunk a tetejére, és tálalásig tartsuk a hűtőszekrényben.

saláta
Lengyel uborka
Leszeljük a végeit 1 kiló kígyóuborkának, és hámozatlanul fél centis kockákra vágjuk. Hozzáadunk 2 nagyobb, megtisztított, felkockázott vöröshagymát, kissé megsózzuk, és egy óra hosszat állni hagyjuk. Közben 1 kisebb (60 dekás, kilós) kínai kelt leveleire szedve csíkokra vágunk, s azt is belekeverjük a hagymás, uborkás alapba. Az öntethez kikeverünk 2 deci kefirt 1 mokkáskanál ételízesítő porral, 1 csapott evőkanál mustárral, 1 evőkanálnyi olívaolajjal és 1 mokkáskanál őrölt borssal. Rákanalazzuk a zöldségekre, jól összeforgatjuk, és máris tálalhatjuk.
 
Marinált sültpaprikasaláta
A legjobb, ha kétféle színű, piros és zöld vagy sárga paprikából (lehet kaliforniai is) 8 csövet összeválogatunk. Grillsütőben vagy a tűzhely lapján nagy lánggal kb. 35 percig sütjük, időnként meg-meg fordítva. Amikor a paprikák kissé odakaptak, megbarnultak, imitt-amott fölhólyagosodtak, akkor jó. Pillanatra átszedjük hideg vízzel telt tálba, könnyebb lehúzni a héjukat. 5 evőkanál olajt 2 evőkanál fehérborecettel összekeverünk, 1-1 mokkáskanál sóval és cukorral ízesítjük. Hozzáadunk 1 gerezd sózott fokhagymát.  Ízlés szerint egy kevés vízzel hígítjuk, és a sült paprikákra öntjük.
 
Paradicsomos mozzarella
Vásároljunk 3 csomag salátának aló mozzarella sajtot, öntsük le a levét, ez kb. 38 deka. Karikázzuk fel kb. 3 milliméteres karikákra. válasszunk ki -7 szem szép, kemény húsú, nagyjából egyforma paradicsomot.. Mossuk meg őket, metsszük ki a szárkocsányukat, majd fél centis szeletekre vágjuk el mindegyiket. Ez a saláta agy, lapos tányéron mutat jól, Mivel a sajtokat és a paradicsomokat váltakozva, egymást félig fedve, körben rakjuk el. Sózzuk, borsőrlővel borsozzuk is meg. Ezután a dundi fokhagymagerezdet nyomjunk át a présen, 1 csokor petrezselyemzöldet aprítsunk fel. Mindkettőt keverjük össze 6 evőkanál olívaolajjal, amit kiskanállal átkanalazunk a  sajtos paradicsomokra. Durvára vágott 3 szál friss bazsalikomlevelet rászórunk a salátánkra,  és máris tálaljuk.
 
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia