hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 24. szám

Szél Ágnes édenkertje

Kert-Éden – a csönd világa. Már Szél Ágnes új könyvének címéből is sejthető, nem szimpla fotóalbumról van szó, annál inkább szöveg és kép tökéletes egységéről, létről és nemlétről, csendről és harmóniáról. Ahogyan a Csörsz utcai művelődési központban rendezett bemutatón Feledy Balázs művészeti író fogalmazott: a bárki által felfedezhető profán látványból felépített mögöttes tartalomról.

Szél Ágnes pályafutását építészként a szigorú vonalak vonzásában kezdte. Fényképezéssel 1984 óta foglalkozik. Első kiállítását Kalocsa környéki szálláshelyek címmel rendezte, s az ott élőknek kívánta megmutatni településük értékeit. Itthon és külföldön mintegy 50 önálló és 10 csoportos tárlaton találkozhattunk nevével.

Szél Ágnes: Elengedve-visszavárva
Szél Ágnes: Elengedve-visszavárva

Az alkotó nem hagyományos értelemben vett természetfotós. Bár a mostani kötet képei erdőben, mezőn, parkban és vízparton készültek, céljuk nem a puszta dokumentálás, netán ritka fajok megörökítése, vagy egyfajta vadászat a bravúrosan elkapott pillanatokra. Sokkal inkább a felületes szemlélő által nem mindig látott hangulatok kibontakoztatása. Felvételei négyzetes és panoráma formájúak, utalva ezzel arra, hogy míg néha az apró részlet a fontos, máskor az egész. Szél Ágnes művei szaknyelven szólva jórészt lágy rajzúak, nem fotós nyelven: nőiesen finomak.

Vadász György építész méltatásában ennél is tovább ment: „Isten jelenlétét érzem bennük. Olyanok, mint egy misztérium, vagy álombéli jelenés.” Ezt támasztotta alá Lovas Pál alpolgármester is, amikor arról beszélt, hogy a könyv anyagából rendezett kiállítás méltó vizuális hátteret szolgáltat a Biblia Éve hegyvidéki záró rendezvényének. Hozzátette, számára e felvételek szépségről, hitről, reményről, valamint halálról és újjászületésről szólnak.

A Holnap Kiadó gondozásában megjelent 104 oldalas kötet méltó utódja Szél Ágnes előző két albumának, amelyekkel a Szép Magyar Könyv pályázatokon is díjat nyert.

J. T.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia