hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 14. szám

Szentkuthy még mindig nem poszt

Nagy irodalmi különceink közt első helyen szokás említeni a kereken száz éve, 1908. június 2-án született Szentkuthy Miklóst. Különccé vált óriási műveltségével – Szerb Antal, Halász Gábor voltak közeli barátai –, fordulatokban gazdag életével és leginkább műveivel.

Szentkuthy könyvtára
Szentkuthy könyvtárát mutatja be Tompa Ilona

Szentkuthy Miklós alkotói pályája a következőképpen tagolható. Kamaszkorában az önmagának tükröt tartó Barokk Róbert című regényében már rengeteg mindent megmutat színes fantáziájából és az ezt megzabolázni tudó katalogizáló hajlamából. Az 1934-ben megjelent Prae élete első felének fő műve, mely elsősorban kísérleti regényként olvasható, címe a latinból ered, ahol a prae jelentése elő-, előtt. Nem könnyű olvasmány, nevezték szörnyszülöttnek, furcsállották, hogy egyetlen magyar helységnév sem található benne. Szerb Antal mégis így fogalmaz: „magyar kultúránk egyik nagy dokumentuma lesz, hogy ezt a könyvet magyarul írták”. A Prae után rövidebb, naplószerű könyveket írt: Az egyetlen metafora felé és az Alázat kalendáriuma, valamint az első történelmi tárgyúnak is nevezhető regénye, Fejezet a szerelemről címmel. Alkotói pályájának második nagy, haláláig írt, önálló szakasza a Szent Orpheus Breviáriuma című „műfolyam”. Ebben a történelmi alakok és a szentek, valamint a mitológiai figurák egyformán mitologizálódnak. A szocializmus ideje alatt művei nemigen jelenhetnek meg, többször kínozza súlyos depresszió. Ekkoriban „megrendelésre” kezd el írni életrajzi fantáziákat olyan művészekről, mint Mozart, Haydn, Dürer, Luther, Goethe, Händel. Legalább akkora haszon ez a magyar irodalom kedvelői számára, mint az, hogy mások meséket, gyerekverseket kényszerültek írni. Feleségével, Dollykával 1946- ban költöztek a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasor 28. első emeletére, itt is laktak halálukig. A lakás, illetve a ház falához, a bejárati ajtó mellé nemrég emléktábla került, amelyet a helyi önkormányzat kulturális bizottsága nevében Sikota Krisztina elnök, a Szentkuthy Miklós Alapítvány képviseletében Tompa Mária avatott fel. Beszédet mondott Szentkuthy Miklós barátja, Takács Ferenc. Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy a huszadik század egyik legmeghatározóbb könyvét, James Joyce Ulyssesét ő fordította magyarra. Több tíz-, sőt százezer oldalasra becsült naplója sem hagyható figyelmen kívül, amelyet teljes egészében a Petőfi Irodalmi Múzeumra hagyományozott. Több regénye posztumusz, azaz a halála után jelent meg, Tompa Mária gondozásában, akivel a Prae új, második kiadását és néhány más mű publikálását együtt készítették elő.

SZENTKUTHY MIKLÓS legfontosabb díjai: Baumgarten díj (1948), József Attila díj(1977), Kossuth-díj (1988).

 
Balogh Endre

 

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia