hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 10. szám

Színház és vurstli a Városmajorban

A vígjátékoktól a koncerteken át a táncszínházi produkciókig számtalan programot kínál a nyárra a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely június 8-án tartja ünnepélyes
szezonnyitóját. Újdonság, hogy a gyermekműsorokhoz kapcsolódóan vásári játékok is várják
majd a családokat a parkban.

Helyi hagyományt ébresztő vurstli települ nyárra a Városmajorba, a szabadtéri színpad Szamos utcai bejárata elé: a jelenleg ideiglenes parkolóként használt területről „kiűzik” az autókat, s a helyüket múltidéző vásári játékok foglalják el. A régi idők vidámparkjainak hangulatát megidézve körhinta, céllövölde, dobozdobáló, nyereményhorgászat, valamint lufi -, vattacukorés mézeskalácsárus is várja majd a látogatókat.

A Szabad Tér Színház Kht. a vidámparkot és a játszóházat a gyermekelőadások napjain működteti majd, június elejétől augusztus végéig vasárnap délelőttönként, illetve három alkalommal – június 7-én, augusztus 23-án és 30-án – szombati napokon mutatnak be zenés mesejátékokat a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A gyermekműsorok kezdési időpontja mindig délelőtt 10.30, egy kivétellel: a tavalyi Országos Gyermekszínházi Szemle nagydíját elnyerő Rigócsőr király augusztus 23-án este 20 órakor kezdődik, a Bóbita Bábszínház produkcióját ugyanis izgalmas fény–árnyék játék teszi különlegessé.

Színház és vurstli a Városmajorban
Augusztus 15-én Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját mutatják be

A felnőtteknek szóló esti előadásokon – hasonlóan a délelőtti családi programokhoz – a zenés, táncos és szórakoztató műfajoké lesz a főszerep, számos vígjáték, komédia, musical, operett, balett és táncszínházi produkció kerül színre. A fesztivál-nyár június 7-én veszi kezdetét, ezen az estén a 80. születésnapját ünneplő táncdalénekesnő, Kovács Erzsi lép fel meglepetésvendégek társaságában.

A városmajori színpad az ünnepélyes szezonnyitóját június 8-án, vasárnap délelőtt tartja. A megnyitón közreműködik a Budapest Balett, Lakner bácsi Gyermekszínháza, valamint több XII. kerületi iskolai együttes: az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola kórusa, színjátszói és táncosai, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar alkalmi musicaltársulata, illetve a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola alsós és felsős énekkara, a Kicsinyek Kórusa és a Harmónia Kórus.

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Kht. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: a szabadtéri színpad hiánypótló szerepet tölt be nyáron, hiszen ilyenkor a kőszínházak zárva tartanak. Intézményük elsősorban befogadó színházként működik, a hazai, illetve határon túli magyar társulatok sikerprodukcióit hívják meg. Ilyen az idei szezonban például a debreceni Csokonai Színház zenés színpadi előadása, A Pál utcai fiúk, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház által színre állított vígjáték, a Liliomfi, vagy A szelistyei asszonyok a Kőszegi Várszínház és a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével, Jordán Tamás rendezésében. A kht. által irányított két helyszínen, a margitszigeti és a városmajori szabadtéri színpadon hatvan különböző előadást több mint száz alkalommal láthat a közönség a nyár folyamán.

-z-

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia