A jó idő beköszöntével kihagyhatatlan a kiülős helyek látogatása. A cukrászdáké is. Még akkor is, ha ez súlyos bűnbeeséssel jár… Ám csak az üzembiztosan jóval érdemes elcsábulni. A Szamos műintézményei szerény, ám sokat próbált véleményem szerint ilyenek.

Édes látvány

A kerthelyiségben elmerenghetünk az (édes) élet kérdésein, akár este 8-ig is, ha pedig az idő közben lehűlne, becsavarhatjuk magunkat a széken elhelyezett takaróba. De érdemes besétálni a mézeskalácsház belsejébe is, és a vitrin előtt gyönyörködni a – pillantásonként ezer, sőt tízezer kalóriányi – süteménycsodák özönében.

A tojás apropóján megkóstolhatjuk például a krémest, az étlap is azt írja, hogy a Budai Krémest okvetlenül. Van belőle epres is. De ezúttal tojáspróba gyanánt inkább a fagylaltkelyhek közül választunk. Ha nyár és fagyi, akkor tojás és szalmonella, óvatosan kell tehát eljárnunk. Mindig nézzük meg, honnan és mit nyalogatunk. Ezzel itt igazán nem kell foglalkozni, tisztaság és a több évtizedes főzési, azaz sütési szabályok garantálják, hogy elegendő az élvezetre koncentrálnunk. Ezt málnakehely formájában ellenőriztem, amelyben a címadó gyümölcsön és fagyin kívül volt még joghurtfagyi, ezeket pedig mézes joghurt ölelte, a tetején tejszínhab, a dísz és persze az íz miatt. Az egyik „bűntársam” bonbonkelyhet vizsgált, amely a névadón kívül vanília- és meggyfagylaltból állt, és alkoholos meggyel volt bolondítva, szintén az íz okán. A másik barackos gombócokat kóstolt, ami pörkölt mogyoróban meghempergetett, baracklekvárral töltött vanília parfégömböket takart.

Azt mondják, ha nincs lelkiismeret-furdalásunk, és jólesett a fogyasztás, az nem árt a fogyókúránknak. Inkább higgyük el, mint hogy kihagyjuk a minőségi bűnözést. Már csak az íze miatt is.

Barabás Juli