hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 19. szám

A tudós belsőépítész

Az idén lenne hetvennégy éves Batári Ferenc művészettörténész, a keleti szőnyegek nemzetközileg elismert szaktekintélye. Halálának harmadik évfordulóján családja és a hegyvidéki önkormányzat közösen helyezett el emléktáblát Hollósy Simon utcai otthona falán.

Az emléktábla ünnepélyes leleplezésén dr. Czorma László, a Keszthelyi Kastélymúzeum igazgatója a nagyhírű muzeológus szakmai és emberi értékeit méltatta. Mint mondta, Batári azon kevesek egyike volt, aki egész életében nem tett mást, „csak” minden körülmények között, megalkuvás nélkül végezte a dolgát. Negyven éven át foglalkozott bútorokkal az Iparművészeti Múzeumban, tárlatain a térszervezés egy addig ismeretlen szemléletét honosította meg. Organikus belső tereket hozott létre, összhangot teremtve a kiállított tárgyak és a kulisszák között. Tudós volt, egyben kifinomult belsőépítész, aki szépséges enteriőröket alkotott.

Életét két nagy szenvedélye, a fa és a textil, a bútor és a szőnyeg kísérte végig. Tisztelegve munkássága előtt, az Iparművészeti Múzeumban megtekinthető Crivelli-szőnyeget halálának második évfordulóján Batári–Crivelli-szőnyegnek nevezték el. Kipróbálta magát a képzőművészetek világában is, gimnazistakorában keramikusnak készült, festett és korongozott, lírai énjét versírásban teljesítette ki.

Batári Ferenc olthatatlan szeretettel fordult munkájához – hangsúlyozta dr. Lovas Zsuzsa, az Iparművészeti Múzeum nyugalmazott igazgatója. Különleges kapcsolatot alakított ki a tárgyakkal, amit kiállításain keresztül továbbadott a közönségnek. Nem csupán a múzeumok gyűjteményeit ismerte aprólékos részletességgel, hanem otthonosan mozgott a kereskedők, a gyűjtök és az aukciók világában. Ha szükség volt egy ritka tárgyra, rögtön tudta, kihez kell fordulni. Publikációk sorával gazdagította a nemzetközi szakirodalmat, egyebek mellett neki köszönhető az Iparművészeti Múzeum első katalógusának bútorokkal és szőnyegekkel foglalkozó fejezete.

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületben végzett munkáját emelte ki dr. Issekutz Sarolta. Az egyesület vezetője elmondta: Batári Ferenc alapítóként éveken át tevékeny tagja volt a közösségnek. Kiválóan ismerte az örmény gyűjteményeket, tanácsaival segítette megmaradásukat. A hetvenes években rendszerezte az Orlay utcai örmény katolikus plébániában őrzött tárgyi emlékeket, ám nem érhette meg a megalakuló múzeum közgyűjteménnyé nyilvánítását.

mm.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia