Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője lapunk kérdésére elmondta, a Krisztina körúti nagyposta szolgáltatásai közül elsőként a kézbesítési tevékenység, valamint a fiókbérleti, letéti és tömeges felvételi munkahelyek kerültek át a Városmajor utcai telephelyre(képünkön). Ennek megfelelően március 31. óta már itt juthatnak gyehozzá kézbesítetlen küldeményeikhez a XII. kerületi polgárok és a Hegyvidéken működő közületek.

A hivatal többi szolgáltatása előreláthatólag 2008. július közepén települ át a közeli Mammut üzletházba. A költözködés alatt zavartalanul működik a posta, így várhatóan nem lesz fennakadás az ügyfélforgalomban. Az új létesítmény lényegesen kulturáltabb és modernebb körülmények között működik majd, az ügyfélkapcsolati munkahelyek nyitottak lesznek, a gyors és folyamatos kiszolgálást a legmodernebb ügyfélhívó rendszer támogatja. A már megszokott multifunkcionális kiszolgálópultok mellett főpénztár, postabolt, valamint a kiemelt üzleti tevékenységekhez kapcsolódó tárgyaló áll az ügyfelek rendelkezésére.
Gondoltak a legkisebbekre is, hiszen Mese-posta elnevezéssel az országban először a Mammutban nyílik meg az a közösségi helyiség, ahol a postai alaptevékenységekkel, a filatélia szépségeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek.
m.
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.