Virágzó jukkák a Fővárosi Állatkertben

A növények, amelyekről ezúttal szó lesz, természetesen egyáltalán nem újak, csak mostanában váltak népszerűvé, és szaporodtak el a közterületeken, parkokban, utak mentén. A kertészetekben is érezhető a nyomás, hogy rendre újabb fajokkal, fajtákkal lepjék meg a vásárlókat. A katalógusok minden évben megjelölik a korábban nem elérhető változatokat, és az árudákban is előkelő helyet foglalnak el az új növények, színek, formák. A közterületek kiültetési „divatja” többé-kevésbé követi a változásokat, persze néhány év lemaradással, hogy az új növények bizonyíthassák ellenállóságukat, esztétikai értékeiket. Az első években viszonylagos ritkaságuk miatt drágábbak is ezek a növények, de ahogyan a szaporításuk általánossá válik, nagy tömegben és olcsón hozzáférhetők. Ha azt mondjuk, pálmaliliom, valószínűleg csak a legképzettebb kertbarátok szeme előtt jelenne meg a növény virágzata, a latinból magyarosított jukka név ugyanis sokkal elterjedtebb. Már nagyszüleink kertjeinek napsütötte részein is helyet kapott, mégis csak néhány évvel ezelőtt jelentek meg a közterületre kiültetett foltjai. Kékeszöld (néha keskeny, sárgás csíkkal szegélyezett), merev, lándzsás levelei jól viselik a közlekedés okozta szennyezést és a rossz minőségű talajokat. Még a sózással, szárazsággal szemben is ellenálló növény. Leveles állapotában nem különösebben látványos, de július elején, virágzáskor nincs az a közömbös sofőr, aki a dugóban állva ne venné szemügyre a pálmaliliomokat. Az akár másfél méter magasságúra megnövő virágzati tengelyen gazdagon nyílnak a halványsárga vagy fehér virágok. A kertekben ugyanilyen szépen nevelhető a jukka. Az árnyékos, nedves élőhely kivételével évente számíthatunk virágzására, és ahogy a tő gyarapszik, egyre több virágszár jelenik meg rajta. A kisebb, oldalsó levélrózsák leválasztásával könnyen szaporítható is.

Tollas celózia

Trópusi származása ellenére sem jellemző, hogy kifagy, csak a rossz élőhelyre ültetett tövek sínylik meg a téli hideget. Kevés olyan kerti virág van, amelynek közvetlen rokonai a szobában élnek. A jukkának azonban van olyan változata, amelyik az ablak belső oldalán, cserépben növekszik. A korábbi években a cserépből kiálló vastag törzs és a tetején kihajtó élénkzöld hajtások népszerűvé tették a növényt. Aztán mintha alábbhagyott volna az iránta táplált lelkesedés. Mára azonban a nagyméretű tövek megint a figyelem középpontjába kerültek a modern lakások puritán berendezéséhez nagyon jól illeszkedő, bizarr megjelenésükkel. A növény a trópusokon fává növő anyatövek levágott szárai útján szaporítható. A szárdarabok alsó, földbe temetett vége gyökereket hajt, felső részén pedig több hajtás indul fejlődésnek. A szár szabadon maradó felszínét a kórokozók ellen védő zöld viaszréteggel szokták lezárni. Ha az otthon tartott egyed nagyon megnyúlt, és levél nélküli szárai már nem dekoratívak, akkor házilag is vissza lehet metszeni, illetve a levágott szárdarabokból új egyedeket nevelni. Vannak, akik egyszerűen vízbe teszik a felül leveles hajtást, mások a hagyományos cserépbe ültetést részesítik előnyben. A siker a módszertől függetlenül szinte mindig garantált. A kertészek körében a kakastaréj sokáig csak egy furcsán csavarodó virágzatú növényt jelentett. Mostanában azonban a parkok kedvelt virága lett a felfelé álló bugát nevelő forma – gyakran tollas celóziának is nevezik ezeket  a változatokat. Maga az alig arasznyi növény önmagában nem különösebben szép, de nagy tömegben az egymáshoz közeli árnyalatok kombinációja különleges látványt nyújt. A hajtás végén fejlődő seprűszerű virágzat teljesen eltakarja a lombot, így a sok virág színes szőnyeget alkot. A nyári meleget kifejezetten szereti, virágai tartósak, egészen őszig folyamatosan díszlenek. Meleg árnyalatú színkeverékei hosszú évekre meghódíthatják a közterületeket.