hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 9. szám

Útfelújítás adóbevételből

Hosszú türelmi idő után megkezdte az önkormányzat azoknak a felkutatását, akik nem tesznek eleget kommunálisadó-fizetési kötelezettségüknek, s ezzel voltaképpen a becsületes adózók terheit növelték – eddig. A türelemnek vége: a mulasztási bírság felső határa kétszázezer forint.

A hegyvidéki önkormányzat a központi támogatások folyamatos csökkenése miatt 2007. január 1-jétől vezette be a kerületben a kommunális adót. Mint ismeretes, ennek az adónak mindazon magánszemély alanya, aki lakás vagy telek haszonélvezője – vagy ennek hiányában tulajdonosa –, illetve aki nem magántulajdonú lakást bérel. Az adóköteles magánszemélyeknek első ízben a 2007. január 1-jei állapotnak megfelelően, 2007. február 28-ig bezárólag kellett bevallást benyújtaniuk.

Az adóalanyok közül több mint 25 ezren beküldték bevallásukat, mintegy nyolc-kilencezerre tehető azonban azoknak a száma, akik mostanáig sem tettek eleget adóbevallási kötelezettségüknek – tudtuk meg a polgármesteri hivatal adóigazgatási irodájának vezetőjétől. Zólyomi Gáborné lapunknak elmondta: a beérkezett adóbevallások és a földhivatali ingatlan-nyilvántartás adatainak összevetésével elkezdték keresni a kommunális adót nem fizető személyeket. Akikről bebizonyosodik, hogy nem nyújtották be a bevallást, azokat nemcsak a bevallás elkészítésére és tavaly január 1-jéig visszamenőleg az adó befizetésére szólítják fel, hanem mulasztási bírságot is kiszabnak rájuk. Ennek összege az adózás rendjéről szóló törvény szerint akár 200 ezer forint is lehet. Ha a felszólításban szereplő határidőn belül sem nyújtják be a kitöltött adóbevallási nyomtatványt, úgy másodjára már dupla bírság szabható ki. Amennyiben az adót és a bírságot egyáltalán nem fizetik be az érintettek, az önkormányzat behajthatja a tartozást.

A kerület igencsak hosszú türelmi időt hagyott az adózással kapcsolatos nyilatkozattételre, ám azokkal szemben, akik ezt idáig sem tették meg, kénytelenek szankciókat alkalmazni – mondta az irodavezető, aki szerint jogosan háborodnak fel a tisztességesen fizető kerületiek, amikor azt látják, hogy egyesek önkényesen kivonják magukat a közteherviselés alól. Zólyomi Gáborné jelezte: sokan arra hivatkozva próbálják elkerülni az adófizetést, hogy a postai úton terjesztett – de nem ajánlott levélben küldött – bevallási nyomtatványt nem kapták kézhez. Ez a hivatkozás azonban téves, mert nem feltétele az adózásnak az adóalanyok ajánlott levélben történő tájékoztatása.

Az önkormányzat ettől függetlenül a sajtó, illetve külön erre a célra készített szórólapok segítségével hónapokon át felhívta a lakosság figyelmét az új adónem bevezetésére. Az adóiroda munkatársai az összes kerületi címre kiküldtek egy tájékoztatót, amelyben részletesen ismertették az adózási szabályokat, s ehhez egy bevallási nyomtatványt is mellékeltek. A nyomtatvány egyébként jelenleg is letölthető az önkormányzat honlapjáról (www.hegyvidek.eu), illetőleg átvehető a hivatalban.

Az önkormányzat kasszájába tavaly közel 189 millió forint folyt be kommunális adóként, idén ezen a címen legalább 200 millió forintos bevételre számít a hivatal. Az adóforintokat kizárólag út- és járdafelújításokra fordíthatják, az összeg felhasználására a kerületi lakók által delegált tagokból álló Hegyvidéki Útfejlesztési Testület tesz javaslatot. A pénzből 2007 és 2008 folyamán összesen tizenhárom utcában készülhet új járda és/vagy útfelület, s több ezer négyzetméternyi úthibát, kátyút tudnak kijavítani.

z.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia