hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 8. szám

Vadasparki mesék

Igazi Nyuszi hátracsapta a füleit, és nagy sóhajjal négykézlábra ereszkedett.

Az utóbbi napok kivették az erejét. A hónap elején Kocor kifutójában két csíkos hátú vadmalac született, korábban tucatszámra érkeztek az otthont kereső, felelőtlenül ajándékozott húsvéti nyuszik, az esőzések után megjelentek a vérszomjas kullancsok, s ráadásul közeledik a Föld Napja, amikor iskolás gyerekek százai látogatják majd a parkot. Semmi másra nem vágyott, csak néhány órányi békés szundikálásra. Vasárnap délidő volt, a látogatók elmentek ebédelni, az áprilisi napsütés álmosító fényruhába öltöztette a Budakeszi Vadasparkot.

Fáradt szökdelésekkel Elk, a jávorszarvas évek óta elhagyott kifutója felé igyekezett. E pillanatban a vadasparki állatok vezére csipetnyit sem különbözött akármelyik közönséges üregi nyúltól, amely a budakeszi erdők tisztásain él.

Remélte, senki sem látja őt ebben az állapotban. Még Kiskáró, a szemfüles varjú sem, hisz akkor a karámokban percek alatt szétszalad a hír, hogy ő, Igazi Nyuszi, beleroppant a sok-sok feladatba, ami a vadaspark állatainak az igazgatásával jár. S ami még rosszabb, most elsündörög egy félreeső helyre, és munkaidőben álomra hajtja a fejét, magára hagyva a rábízott állatseregletet.

Nem! Nem szabad, hogy ez a feltevés akárkinek is megforduljon a fejében!

A kerítéshez érve megtorpant. Szemeivel felmérte a magasságát. Korábban egyetlen ugrással átlendült volna felette. Most lemondóan csak ennyit mormolt maga elé:

– A makkocskáját…

És arrébb ugrált, találta a nyílást, amelyet Dirrdurr Kandúr használt, amikor egérvadászatra indult. A kifutót méteresre nőtt fű, bozót és gaz borította. Követte a macska által kitaposott ösvényt, mely a szalmapajta felé kanyargott. Hirtelen megtorpant. Fülei vigyázzállásba pattantak, s gondosan körbekagylóztak.

Furcsa zajt szűrtek ki a háttérből. Úgy hangzott, mintha egy inciri-pinciri bölény horkolt volna a hínárcsomó túloldalán.

– Hkrrrsifsifsif.

„Nocsak, Kisbőkének testvérkéje született? – latolgatta magában Igazi Nyuszi. – Ide dugták volna el Rongyos bölényék az emberek elől?” Izgalmában megfeledkezett az óvatosságról, két lábra szökkent, hogy kitekintsen a tisztásra, de ekkor csípős fájdalmat érzett az orrában. A meglepetéstől előrebukfencezett. A pajta mentén szétszórt szalmára pottyant, szemét elvakította a felszálló por.

– Ha-hapci! – prüsszentett egy nagyot.

Csupán ekkor érezte, hogy valami puhára esett. Ez a puha valami megmozdult alatta, és fojtott, cérnavékony hangon felkiáltott: egér, a vadasparki állatbizottság tagja!

Igazi Nyuszi egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, majd a szemeit dörzsölgetve lefordult barátjáról.

– Hahaha – tört ki belőle a hahota. – Én vagyok az, a makkocskáját, a káposztaevő tapsifüles főnököd… hahaha!

Az egér levegő után kapkodott.

– Rossz tréfa volt, Igazi Nyuszi! Majd’ megfojtottad legodaadóbb hívedet. Arról nem is beszélve, hogy a frászt hoztad rám. Azt hittem, Dirr-durr ugrott a hátamra, arra gondolván, csupán egy közönséges mezei egér vagyok. Úgy berreg a szívem, mint egy csónakmotoré. És a farkam is összegubancolódott.
– Ne haragudj, Micike – válaszolt Igazi Nyuszi, miután az utolsó porszemet is kikönnyezte a szemhéja alól. Fontoskodva körülnézett, miközben a bajuszát húzogatta. – Erre jártam, hogy kiderítsem, vajon Rongyos bölénynek született-e másik kicsinye… 
– Vagy úgy – mondta az egér.
– Ez valóban fontos feladat. És amikor megpillantottál engem… – …akkor azt hittem, valaki más is keresi az újszülött kisbölényt… – …és meg akarja enni! – fejezte be a közösen összerakott mondatot diadalmasan Micike.
– Természetesen ezt nem hagyhattam, hogy megtörténjen – düllesztette ki mellét a nyúl.
– S rám ugrottál, mert azt hitted, kisbölényekkel táplálkozom!
– Milyen okos kis helyettesem vagy te, Micike – veregette meg az egér füle tövét a nyúl. A talppárnáján keresztül is érezte, a kis állat szíve valóban úgy berregett, mint egy sebesen pörgő csónakmotor. Egyetlen mozdulattal kibogozta az egér farkát.
– Köszönöm, Főnök – rebegte az egér, majd felcsillant a szeme.
– Tudod, nem hiába vagyunk mi ketten olyan eredményes vezetői ennek a parányi, de rendkívül fontos állattársadalomnak!
– Hallgatlak – mondta Igazi Nyuszi, és karba tette mellső mancsait.
– Még a gondolataink is hasonló vágányon járnak!
– Azt akarod mondani…
– Igen, azt akarom mondani, hogy én tulajdonképpen kelepcét szándékoztam állítani a bölényevő vadászgörénynek, s úgy tettem, mintha aludnék. Olyannyira, horkoltam is hozzá!

Micike lehunyta a szemét, az ábrándozó mosoly áradt – Arra gondoltam, hogy bevárom a közeledő imposztort – aki természetesen azt hiszi, én vagyok a ma született kisbölény –, az utolsó pillanatban felugrom, a fejemen kisebb szalmaboglyát billegetve, s rávicsorgok: hrrrrr! És azt kiáltom a menekülő görény után, hogy láttalak, most már tudjuk, te vagy a kisbölényevő fenevad, és ha legközelebb erre jársz, üvegkalickába zárunk, s úgy mutogatunk a látogatóknak, és…

– És? – vágott közbe Igazi Nyuszi, az állát vakarászva. Micike kinyitotta a szemeit, és meglepődve nézett barátjára. – Semmi. Csak ennyi. Hát nem lett volna elég? – kérdezte elbátortalanodva. – De. Azt hiszem, megtette volna… – dünnyögte a nyúl. Rémülten vette észre, hogy az orra elkezdett dagadni a csaláncsípéstől.

És egyre jobban égette a fájdalom.

– Tudod, mit? – fordult az egérhez. – Ha már ilyen nagyszerűen együtt járnak a gondolataink, folytatjuk a felderítést. Te sorba járod a karámokat Mafla muflonéktól a legtávolabbi madárreptetőig, és megkérdezel mindenkit, hogy nem láttak, hallottak valami gyanúsat az utóbbi időben. Ha faggatnak, tegyél néhány ködös megjegyzést a vadászgörényekről általában, és arról, hogy új biztonsági szabályok vannak készülőfélben. De ne beszélj nekik kisbölényről. Ez maradjon a kettőnk titka. Az esti zárás után várlak az irodában, ott megbeszéljük a további teendőket. Én addig átveszem a kelepce szerepét itt, a szalmáspajtában. 

Micike megkönnyebbült szívvel vágta magát haptákba. Égnek emelte a farkát, és még egyszer ellenőrizte, hogy nem maradt-e rajta gubanc.

– Így lesz, Igazi Nyuszi! – mondta, s besurrant a macska által kijárt alagútba. A nyúl utánaforgatta a füleit, és amikor az egér neszezése elhalt, hanyatt vágta magát az otthonosan bemelegített szalmán. Mancsait a feje alá tette, behunyta szemeit. Végiggondolta a kettejük között elhangzott mondatokat. Felkuncogott magában.

– Hehehe… Jó kis páros vagyunk. Megértjük egymást. Kitaláljuk egymás gondolatait. S ezek a gondolatok valahogy mindig összecsengenek a végén. Ez a jó vezetés titka. És mi veeeeezetünk – mondta ki hangosan, hatalmasat ásítva.

A kora tavaszi napsugár kellemesen cirógatta az arcát. S mintha a csaláncsípés sem égetné már anynyira. Az élet kellemes. Roppant kellemes…

Addig izgett-mozgott, amíg teljesen el nem tűnt a szalmában, csupán az orra látszott ki. A lélegzete egyre mélyebb lett. Nemsokára önfeledten fújta a kását.

Azt álmodta, kinevezték az állatkerti állatok vezérévé. Az arcán mosoly ömlött szét. Olyan mélyen aludt, hogy még arra sem rezzent fel, amikor a vadászgörény valóban megjelent a pajta erdő felőli oldalán. Fejét leszegve, Micike korábbi lábnyomait szaglászva közeledett a vidáman szuszogó, feldagadt orr felé…

Somogyvári D. György

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia