hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 18. szám

Vereség után tornagyőzelem

Első alkalommal rendeztek nemzetközi kosárlabda-mérkőzést a Hegyvidéken. Az EnterNet-NTE Hegyvidék csapata a Dubai Sharjah Sport Clubbal játszott barátságos mérkőzést a városmajori sportcentrumban.

A kerületi alakulatnak nem volt egyszerű dolga, hiszen a Dubaiból érkező csapat keretében számos jó nevű amerikai légiós helyet kapott. A kosárlabdabarátok számára talán a nemrégiben Körmenden játszó, New York-i Chauncey Leslie a legismertebb, aki másfél évvel ezelőtt egy magyar bajnoki elődöntőben szenvedett súlyos térdsérülést.

Szerencsére az irányító ma már teljesen egészséges, visszanyerte régi formáját, amiről a hegyvidéki kosarasok testközelből bizonyosodhattak meg. Kivételes játékintelligenciáját ezúttal is kamatoztatta, végig kitűnően szervezte a Sharjah játékát. Sokat tett azért, hogy a Dubai csapata végig vezetve tizenhárom pontos győzelmet aratott.

Vereség után tornagyőzelem

Nem kell szégyenkeznie az eredmény miatt az Enternet-NTE Hegyvidéknek, hiszen első felkészülési meccsükön végig partiban voltak lényegesen jobb erőkből álló ellenfelükkel. Bár az első játékrészben húsz ponttal is elhúzott a Sharjah, Puskás Artúr csapata nem adta fel, és hátrányán fokozatosan faragva szorosabbá tette a meccset. A második félidőben csak hat ponttal kaptak ki, ami biztató lehet a jövőre nézve.

Hogy valóban jó úton halad a gárda, az két nappal később a Pápán megrendezett minitornán is bebizonyosodott. A hegyvidéki fi úk először szoros meccsen legyőzték a bajnokságban meglepetésre készülő Nagykanizsát, majd a döntőben a házigazda Pápánál is jobbnak bizonyultak.

A Vásárhelyi Kosársuli áttelepülésével megalakuló Enternet NTE-Hegyvidék Budapest egyetlen élvonalbeli kosárlabdacsapata. A gárda hazai bajnoki mérkőzéseinek a tervek szerint a Sportmax 2. Sport- és Rendezvénycsarnok ad otthont, első alkalommal november 23-án.

Mm

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia