hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 10. szám

Világokon át

A modernt és klasszikust, a profánt és szentet egységbe kovácsoló, egyszerre távoli, mégis ismerős világokat összekapcsoló festményeken tárul fel a hazájától elszakított, magát mégis mindvégig magyarnak valló művész sajátos világnézete a Vásárhelyi Alice hagyatékából nyílt kiállításon a Hegyvidék Galériában. A Világokon át címet viselő tárlat megnyitóján Kondoros Katalin művészettörténész a huszadik század közepének elhallgatott alkotóiról, köztük is elsősorban a női művészekről beszélt. Mint mondta, ők azok, akiket méltatlanul elhanyagolnak, munkásságukat szinte egyáltalán nem dolgozták fel.

Világokon át
Totemoszlopok

Vásárhelyi Alice festőművész kényszerűségből kétszer vesztette el az otthonát, először Kolozsvárról Szegedre, majd Seattle-be költözött. Szegeden szobrászatot tanult, mégis kémiából szerzett doktorátust, majd laboratóriumi kutatóként dolgozott. 1956-ban vőlegénye után az USA-ba emigrált.

A természetet feldolgozó képein a dimenziók megváltoztatásával különös tájak elevenednek meg. Megannyi elvont, az absztraktba hajló, mégis élő forma, amit az értő kéz rendez egységgé, új dinamikával töltve meg a szabálytalan természeti képet. Kettősség jellemzi a cirkusz világát felölelő munkáit is, amelyekben meseszerűen keverednek az égi és földi jegyek, miközben egyetlen folyammá szelídülnek a bennünk élő világ ellentétpárjai. Egy semmihez sem hasonlítható, sajátságos festői térben ötvözi a barokk és a kubizmus stílusjegyeit az indián totemek őszinte természetességével.

Vásárhelyi Alice kultúrákat integráló, a tudományból és művészetekből egyaránt táplálkozó világnézete mindannyiunk számára példaként szolgál. Ennek az egységes látásmódnak a megformálása azonban nehéz feladat, egyéni bátorságot feltételez, olyat, ami egyre inkább csak a nőknek adatik meg.

(m.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia