A modernt és klasszikust, a profánt és szentet egységbe kovácsoló, egyszerre távoli, mégis ismerős világokat összekapcsoló festményeken tárul fel a hazájától elszakított, magát mégis mindvégig magyarnak valló művész sajátos világnézete a Vásárhelyi Alice hagyatékából nyílt kiállításon a Hegyvidék Galériában. A Világokon át címet viselő tárlat megnyitóján Kondoros Katalin művészettörténész a huszadik század közepének elhallgatott alkotóiról, köztük is elsősorban a női művészekről beszélt. Mint mondta, ők azok, akiket méltatlanul elhanyagolnak, munkásságukat szinte egyáltalán nem dolgozták fel.

Totemoszlopok

Vásárhelyi Alice festőművész kényszerűségből kétszer vesztette el az otthonát, először Kolozsvárról Szegedre, majd Seattle-be költözött. Szegeden szobrászatot tanult, mégis kémiából szerzett doktorátust, majd laboratóriumi kutatóként dolgozott. 1956-ban vőlegénye után az USA-ba emigrált.

A természetet feldolgozó képein a dimenziók megváltoztatásával különös tájak elevenednek meg. Megannyi elvont, az absztraktba hajló, mégis élő forma, amit az értő kéz rendez egységgé, új dinamikával töltve meg a szabálytalan természeti képet. Kettősség jellemzi a cirkusz világát felölelő munkáit is, amelyekben meseszerűen keverednek az égi és földi jegyek, miközben egyetlen folyammá szelídülnek a bennünk élő világ ellentétpárjai. Egy semmihez sem hasonlítható, sajátságos festői térben ötvözi a barokk és a kubizmus stílusjegyeit az indián totemek őszinte természetességével.

Vásárhelyi Alice kultúrákat integráló, a tudományból és művészetekből egyaránt táplálkozó világnézete mindannyiunk számára példaként szolgál. Ennek az egységes látásmódnak a megformálása azonban nehéz feladat, egyéni bátorságot feltételez, olyat, ami egyre inkább csak a nőknek adatik meg.

(m.)