hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 24. szám

Zenés évzáró a Nyitott Műhelyben

Bőséges zenei választékot kínál a Nyitott Műhely karácsony és szilveszter előtt. Egy többnapos fesztivál utolsó rendezvényeként Lantos Iván műsorát láthatja a közönség december 22-én. Az idősebbek talán emlékeznek a Vízöntő, majd a Kolinda együttesre, amelyeknek Lantos is tagja volt. Az 1974-ben alakult Kolinda elsőként képviselte azt az irányzatot hazánkban, amelyet ma világzenének nevezünk. (A „kolinda” az ősi karácsonyi-újévi énekek és betlehemes játékok elnevezése.)

Quartett Escualo – az új tangó magyarországi „nagykövetei”
Quartett Escualo – az új tangó magyarországi „nagykövetei”

Néhány párizsi fellépés és a három, ma már legendásnak számító franciaországi lemez nyomán támadt külföldi népszerűség – az akkori időkben szükségszerűen – az együttes felbomlásához vezetett. Lantos Iván ekkor úgy döntött, Franciaországban telepszik le. Különböző formációkban számos helyen fellépett Európában és azon kívül is, de odakinn sem szakadt el a Kárpát-medence népeinek hagyományos zenéjétől. Az évek során többször itthon járt koncertezni, 2007-ben pedig végleg hazatelepedett. E-mailben tettünk fel neki néhány kérdést.

Hol lakik most?
– Egy Bugac melletti pusztán. Fő időtöltésem a favágás és a zene.

Miért éppen a Nyitott Műhelyben lép fel karácsony előtt?
– Háromszor játszottam itt, mielőtt hazaköltöztem. Ez a legszimpatikusabb hely Budapesten. Együtt zenélünk, ami nagyon jó. Számomra ilyen a jó karácsony.

Milyen műsort adnak elő?
– A zenén kívül egy kis beszéd-költészet és palacsintasütés is lesz!

Ön milyen hangszeren játszik majd?
– Gitározni fogok, de kavalon is játszom, és énekelek is.

Partnerei?
– Még nincs meg a végleges felállás, de annyi bizonyos, hogy Jakabfy Balázs lesz az ütős, és egyik fiam, Jonathan kezeli a „rázós” hangszereket.

Karácsony után két különleges zenei programot láthatnak a Nyitott Műhelybe látogatók. Fassang László december 27-én a legendás Hammond-orgonán játszik, amely a sípos orgona és a zongora tulajdonságait egyesíti, míg december 30-án a Quartett Escualo lép fel, amelynek repertoárján leginkább Astor Piazolla művei szerepelnek. Ács Péter (nagybőgő), Deli Zsolt (harmonika), Kerek István (hegedű, brácsa) és Magyar Albert (gitár) bemutatkozó koncertje a Nyitott Műhelyben volt 2002-ben, s 2006-ban elnyerték a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz tartozó Fringe Fesztivál fődíját.

(kérész)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia