hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Vajon ők mire számíthatnak?
Vajon ők mire számíthatnak?
A XII. kerületi oktatásügyet közvetlenül érintő kérdésekről is szó esett a kilencedik alkalommal megrendezett Budai Oktatási Napokon. Mint elhangzott, a kormány önkormányzatokat érintő megszorításai a Hegyvidéken is sok problémát okozhatnak.
Ünnepélyes keretek között átadták a Tamási iskola új tornacsarnokát. Az intézményben sportvetélkedőkkel, hangversennyel és öregdiák-találkozókkal ünnepelték az iskola ötvenéves fennállását.
Az időjárás tökéletes hátteret kínált a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI) megtartott veszélyelhárítási akcióhoz. A bemutatóra meghívott felügyeleti és társzervek képviselőit szállingózó havas eső, síkos utak, váratlan széllökések fogadták. A „forgatókönyv” életszerű indítást kölcsönzött a „balesetet” követő három órának.
Olvasónk hívta fel a figyelmet a Rőzse utca végén található fás terület állapotára. Mint levelében írja, a Diós árkot a Rőzse utcával, illetve a fogaskerekű Orgonás megállójával összekötő, alig néhány tíz méteres, meredeken emelkedő, ráadásul néhol ösvényszerűen összeszűkülő lépcsősor a terepviszonyok miatt gyalogosan csak nehezen járható. Ennek ellenére a környéken élők kényszerűségből rendszeresen erre közlekednek, ami véleménye szerint állandó balesetveszélyt jelent a nehezebben mozgó idősek számára.
A Szamos utca városmajori parkban futó szakaszát teljesen elzárják az autóforgalom elől, megszűnik a parkoló, az úttest térkő burkolatot kap, a járda helyére gyepszőnyeg, virágágyások és padok kerülnek. Az elképzelések szerint az újonnan kialakított pihenőfelületet egy köztéri szobor tenné teljessé.
Az esélyteremtés érdekében a hegyvidéki önkormányzat, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium közös Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot írt ki hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló egyetemi és főiskolai hallgatók, továbbá felsőoktatási intézménybe jelentkezni kívánó fiatalok számára.
Elsősorban a kommunikáció és média oktatását segítő, többfunkciós tantermet adtak át a Budai Középiskolában. A fejlesztésnek köszönhetően a legmodernebb multimédiás eszközök és számítógépek állnak az iskola tanulóinak rendelkezésére.
Több száz méternyi kábelt loptak el az elmúlt hetekben a fogaskerekű vonalán, tízmillió forintot is meghaladó kárt okozva ezzel a BKV-nak. A közlekedési társaság éjszakai „fantomjáratok” közlekedtetésével és korszerű lopásjelző berendezések kiépítésével próbálja megelőzni az újabb bűncselekményeket.
Az évek óta romló gazdasági helyzetnek köszönhetően egyre több szülő kénytelen bölcsődébe adni gyermekét. A növekvő igényeket látva Hegyvidék önkormányzata tavaly óta ötvenöt új férőhelyet létesített a kerületi kisdedóvókban.
Egy felajánlásnak köszönhetően újult meg az Ali utcai gyermek- és ifjúságpszichiátria játszótere. Az Europ Assistance Magyarország Kft. munkatársai mintegy másfélmillió forint értékű, az uniós normáknak megfelelő új játszóeszközöket helyeztek el az intézmény kertjében.
Az eseti segélyezésben részesülők a megítélt pénzbeli támogatáson felül mostantól kedvezményes vásárlásra jogosító bonokat is kapnak az önkormányzattól. A „szociális utalványokat” CBA-üzletekben válthatják be a jogosultak.
Folyamatosan csökken az állami támogatás, miközben a kormány egyre több központi feladatot ad át az önkormányzatoknak. Ennek köszönhetően a szociális ágazat országszerte válságban van – hangzott el azon a rendezvényen, amelyen kerületi díjakat, valamint polgármesteri dicséreteket adtak át.
Nagyszabású szórakoztató programmal kedveskedett az önkormányzat a kerületi nyugdíjasoknak az idősek világnapja alkalmából. A műsor fő vendége a klasszikus dallamokat felelevenítő Hot Jazz Band volt.
Kirakat Tárlat szervezésével és Csoma Gábor kerületi festőművész kiállításával kapcsolódott a Hegyvidék Galéria a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozathoz.
Második alkalommal hirdettek diafi lmrajzoló pályázatot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár budai könyvtárai és a Diafilmgyártó Kft. Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából a pályázók nagy meseírónk legszebb történeteiből válogathattak.
Halálának negyvenedik évfordulója alkalmából emlékművet avattak Tersánszky Józsi Jenő tiszteletére a Budai Középiskola szomszédságában. A huszadik századi magyar próza egyik legjelentősebb képviselője harminc évig élt és alkotott a közeli Avar utcában.
A Hegyvidék határmezsgyéjén álló ház körül irigylésre méltó a csend. Tökéletes miliő az alkotó számára, aki oly könnyedén olvasztja eggyé mestersége műfajait, mint ékszerész a nemesfémeket. A nappaliban nesztelenül érkezik a felkínált frissítő, a kertben összeboruló fák hűst ígérnek a szemnek. A ház asszonya követi a tekintetem. „Ilyenkor kezdek élni” – mondja félszeg mosollyal, és kézfejével végigsimít az asztalon.
A probléma régóta ismert, mégsem könnyű jó megoldást találni: hogyan lehet szép gyepet nevelni ott, ahol rendszeresen autók parkolnak? Lehet-e egyáltalán?
Az őszi-téli hónapok az influenzás megbetegedések időszaka. Évről évre így van ez, az idei szezonban azonban új vírus jelent meg. Az új infl uenzáról előző lapszmáunkban a XII. kerületi tiszti főorvos adott tájékoztatást, ezúttal a Budai Tüdőközpont orvosait kérdeztük a megelőzésről és a kezelésről.
Elgondolkodtató, hogy míg tavasszal eszünkbe sem jut a vadak „tányérba szelídítése”, addig őszszel sokszor szívesen koronázzuk meg erdei, hegyi túráinkat egy vadas fogásairól híres kisvendéglőben szarvaspörkölttel, áfonyás vaddisznósülttel, fácánlevessel és hasonló ételekkel. Az erdeink állatvilágából készült fogások ízvilága, elkészítése – ami a konyhaművészet különleges „vadászterülete” – mindig a hulló lombok, a párás hajnalok és a hűvös őszi alkonyok hangulatához illik a legjobban. A pikáns mártások, fanyar dzsemek, száraz vadhúsok ízei inkább télidézők, mint tavaszvárók.
A mozgás és az egészségmegőrzés kapta a főszerepet a második alkalommal megrendezett Fitparádén a Csörsz utcai Sportmaxban. A nagyszabású rendezvényen – amelyen az önkormányzat támogatásának köszönhetően a kerület polgárai ingyen vehettek részt – olyan érdekes sportágak is helyet kaptak, mint például az aquasakk vagy a kajakpóló.
Első alkalommal rendezték meg a budapesti kerületek labdarúgótornáját. A legjobbnak járó vándorzászlót a hegyvidéki önkormányzat meggyőző játékkal kirukkoló csapata vihette haza.
Igen jól szerepeltek a rendező Hegyvidék SE versenyzői az idén második alkalommal lebonyolított Nemzetközi Ritmikus Gimnasztika Hegyvidék Kupán a Sportmaxban. A XII. kerületi egyesület három kategóriában diadalmaskodott, valamint megnyerte a csapatversenyt is.
Egyedülálló versenyt rendeztek a János-hegyen. Több mint százan vállalkoztak arra, hogy felfutnak a lépcsőkön az Erzsébet-kilátó csúcsára.
Itt az Egészséges Hegyvidék program

A gyógyítás hatékonyságát növeli a betegségek gyors felismerése, a szervezet egyébként halálos kimenetelű működési zavarai, elváltozásai is visszafordíthatók, ha a páciens időben orvoshoz fordul. Ezt ismerte fel az önkormányzat, amikor meghirdette az egészségtudatos gondolkodás elterjesztését és a prevenció népszerűsítését zászlajára tűző Egészséges Hegyvidék programot.

Kistermelői piac a Hegyvidéken
Az alábbi friss és télálló termelői magyar zöldségek, gyümölcsök és feldolgozott termékek lesznek kaphatóak a piacon.
Megérkezett az Instagram a Hegyvidékre
Ezen a héten elindult a Hegyvidék tartalomszolgáltatása az egyik legnépszerűbbb internetes fénykép-megosztási csatornán, az Instagramon, amelyet elsősorban okostelefonon érdemes használni.
Feljegyzések a Hegyvidékről - Váczi János blogja

Az alpolgármester feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. És minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

Csatlakozzon a hegyvidékiek Facebook-közösségéhez!

Az egyik legnagyobb budapesti kerületi online közösséggé vált Hegyvidék több mint kerület – Facebook-csoportban ezentúl a Hegyvidék több mint másfél évszázados történetét felölelő idővonallal várjuk az érdeklődőket!