Szeptember elején Tajvan fővárosában, Taipeiben tartották meg a 21. Nyári Siketlimpiát, amelyre 81 ország nevezte be legjobb sportolóit. A magyar aranyérmesek között egy hegyvidéki fiatalembert is találunk.

Hazánk öt sportágban, 21 magyar sportolóval képviseltette magát a 21. Nyári Siketlimpián. A magyarok által megszerzett két arany- és három bronzéremmel csapatunk a 22. helyen végzett a nemzetek rangsorában. Az egyik aranyérmet egy fölényes győzelemsorozat lezárásaképpen vízilabdázóink hozták el, soraikban a mindössze 16 éves Tulcsik Marcellal, kerületünk egyik lakójával.

Tulcsik Marcell sokáig szeretne vízilabdázni

Bajnok a vízben
Éppen edzőmérkőzés zajlik a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában, az OSC és a KSI SE serdülőcsapatai (15-17 éves korosztály) mérik össze tudásukat. „Marci ott van hátul, a nyolcas számú sapkában”, mondja mellém lépve Ábrahám István, az OSC utánpótlás-szakosztályának vezetője. „Érdemes megfigyelni, hogy minimum háromszor jobban kell összpontosítania neki és a csapat másik siket tagjának az edző vagy a játékvezető utasításaira.” „És hogyan viszonyulnak hozzájuk az egészséges fiúk?” – kérdezem. „A srácok nagyon jól kezelik a dolgot, nyitottak feléjük, és nagyon büszkék rájuk. Nekünk, vezetőknek is ők a büszkeségeink!”

Néhány nappal az edzés után egy barátságos nappaliban ülök. Az ablak előtt zongora áll, a tetején furcsa kis „társaság”: családi fotók ölelésében két fényes doboz és két taipei zöld levelibéka – utóbbiak a 21. Nyári Siketlimpia kabalafigurái. Pár perc múlva – miután hazaér az iskolából az ifjabb Tulcsik Marcell – azt is megtudom, mit rejtenek a kis dobozok. Az egyikben a friss olimpiai aranymedál, a másikban pedig a fantasztikus eredményt elismerő Széchenyi Aranyérem lapul.

Győzelem önerőből
Mi járt a fejedben a dobogó tetején állva?
– Boldog voltam. Nyolc, illetve négy évvel ezelőtt második lett a csapat a Siketlimpián. Utoljára tizenkét esztendeje nyertek aranyat a fiúk ezen a versenyen. Gábor Áron, a válogatott edzője megmondta, hogy most az első helyet kell megszereznünk. Mivel csapatunknak az anyagiakat önerőből és szponzorok felkutatásával kellett előteremtenie, ki sem utaztunk volna, ha nem vagyunk biztosak a győzelemben.

Miért éppen a vízilabdát választottad?
– Az óvodáskori próbálkozások után tizenhárom éves koromban kezdtem el komolyabban úszni, majd a 2005-ös, melbourne-i siketlimpiát követően lezajlott egy válogatás, ahonnan végül elcsábítottak vízilabdázni. Szükségük volt utánpótlásra, és úgy gondolták, talán nem csak a magasságom miatt lennék jó ebben a sportágban. De az is fontos volt a számomra, hogy amíg például a magyar focisták nemzetközi szinten nehezen érnek el kimagasló eredményt, vízilabdában egészen más a helyzet.

Ezzel a magassággal akár kosárlabdázhatnál is…
– Az a sport egyáltalán nem vonz.

Milyen poszton játszol a csapatban?
– A hosszú karom miatt kezdetben kapus voltam, később szélső jobb, majd bekk. Ezen a poszton is jó, ha valakinek hosszú a keze. Így könnyebben szedem el a labdát az ellenféltől.

A siketlimpián is sikerült kihasználnod ezt az adottságodat?
– Mondhatjuk, hiszen négy gólt dobtam.

Édesapád mesélte, hogy már a gyerekkori edzéseid után is azt mutatta ki a statisztika, te edzettél a legtöbbet a csapatodban. Hogyan bírod rávenni magad a mindennapos kemény munkára?
– Ha nagyon fáradt vagyok, akkor sem merem bevallani az edzőnknek, hogy nincs kedvem tréningezni. Inkább elmegyek – mondja mosolyogva.

Példaképed van?
– Igen, Varga Dániel. Szeretnék olyan lenni, mint ő. Egyszer, az olimpia előtt játszottunk a Vasassal, akkor passzolgathattam is vele. Utána egy ideig nem akartam kezet mosni…

Sokat foglalkozott azzal a média, és néhány politikus, illetve sportszakember is hangot adott elégedetlenségének, hogy milyen méltatlanul kevés elismerést kaptatok az olimpikonokhoz és paralimpikonokhoz képest. Téged is bánt ez? Elgondolkodtál esetleg azon, hogy nem folytatod a vízilabdázást?
– Nem, a vízilabdát addig szeretném űzni, amíg csak lehet, jó lenne minél több nagy versenyen részt venni. Jövőre például Európa-bajnokságra utazunk. De persze bánt a csekély megbecsülés, és nagyon örülnék, ha mi is megkapnánk azt az egyszeri pénzbeli juttatást, ami a többieknek jár az olimpiai érmek után. Mindenesetre apu mérgesebb volt nálam, amikor az Önkormányzati Minisztérium által rendezett fogadáson megkaptuk azt a nevetséges csomagot, amelyben baseballsapka, felfújható labda és M-es méretű póló volt. A siketek ilyen megkülönböztetése egyikünknek sem esik jól.

Jelenleg középiskolás vagy, számítástechnikát tanulsz. Mik a későbbi terveid?
– Még nem tudom pontosan. Szeretnék leérettségizni, aztán továbbtanulni, esetleg a Testnevelési Egyetemen. És persze vízilabdázni!

Jövőlatolgatás
Marcell édesapjával még váltunk néhány szót a siketlimpiát követő méltatlan bánásmódról. A minisztérium állítólag megvitatja a Taipeiről hazatért érmes siketlimpikonok egyszeri pénzbeli juttatásának lehetőségét. Igaz, egyelőre nem lehet tudni, mikorra várható a döntés. Marci azonban nem törődik ilyen „apróságokkal”. Amíg a felsőbb körökben megszületik a határozat a jövőjét is befolyásoló öszszegről, ő a számára legfontosabb dolgokkal foglalkozik: vízilabda, tanulás, és néha egy kis hobbi, azaz sízés, kerékpározás, futballozás, vitorlázás, levezetésnek pedig csipetnyi számítógépes foci. Visszateszi a zongora tetejére olimpiai aranyérmét, és már szedelődzködik is. Indulnia kell edzésre.

Illés-Hórvölgyi Eszter