hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 13. szám

Arisztokraták „figelevél” nélkül

Lapunk előző számában bemutattuk, milyen volt a társasági élet egyik fő színtere, a kávéház Budán a XIX. században. Most a szórakozás egy másik, féktelenebb oldala következik.
A XIX. század közepén még nem léteztek magyar artisták, a cirkuszi élet osztrák kézben volt. Az első külföldi produkciók a XVIII. század közepén érkeztek a fővárosba, ezt követően már évről évre várták a budai polgárok, hogy visszatérjenek a műlovarok és az állatidomárok.
 
A fellépők között olyan „világsztárok” voltak, mint Klizsnigg, a majomember, aki valóságos iskolát teremtett mászó- és ugrószámaival. A leglátványosabb produkciója az volt, amikor a közönség feje fölött a negyedik emeletről siklott le. Mellette fellépett Donato, a féllábú spanyol táncos is, és 1863-ban Pest-Budára látogatott a Beni Zug-zug, az első arab akrobatacsoport. Jellemző volt a fővárosiak cirkuszrajongására, hogy 1866-ban, a porosz–osztrák háború idején, amikor dühöngött a kolerajárvány, két cirkuszt is megtöltött a közönség a Duna-parton, hogy oroszlánokat, illetve vízrevüt láthasson.
 
2009_14_05_07
Rajz egy débardeur-bálról

Bál ruha nélkül
Ebben az időben mutatkozott be a Margitsziget fölött 35 méter magasságban kifeszített kötélen Blondin, a francia kötéltáncos, akit a „Niagara hőseként” reklámoztak, mivel egy kötélen átsétált a vízesés felett. Az ő nevéhez fűződik az első magyar cirkusz alapításának története is. A Niagara hőse, hogy az izgalmakat még jobban fokozza, rendszeresen Barocaldival, a fiatal bohóccal a hátán lépett fel. Egyszer, egy rossz lépés miatt, egy romániai szereplés során a bohóc leesett, és egész életére sánta maradt. A kártérítési összegből megvett egy városligeti telket, ahol felépítette híres cirkuszát, amelynek több mint ötven évig volt az igazgatója.
 
A cirkuszosok mellett az utcákon feltűntek az úgynevezett népénekesek is. Ők az 1848-as forradalmat követően hárfával mentek házról házra, a Bach-korszak megtorlásai idején viszont csoportba verődve járták a kávéházakat, utcákat. Amikor 1861-ben leváltották a magyargyűlölő rendőrigazgatót, az osztrák Prottmann bárót, a népénekesek is több magyar dalt vettek fel repertoárjukba. Voltak, akik komoly karriert futottak be, például bárhol szívesen látták Patikárius Ferkót és cigányzenekarát.
 
A budai oldalon kevésbé, de Pesten a szórakozás egyik kedvelt formája volt az úgynevezett débardeur-bál, amelyen a részt vevő hölgyek egyetlen ruhadarabja az arcukat eltakaró fekete álarc volt. Esetleg fekete kesztyűt vagy cipőt megengedtek a számukra… Ilyen „öltözékben” táncolták az akkor nagyon divatosnak számító kánkánt.
 
Kazinczy Ferenc 1815. december 11-én kelt levelében így ír gróf Fekete Jánosnak a Hét Választó Fejedelem vendéglőben tartott hasonló rendezvényről: „…a bachanálban 16 pár tánczos, s ezek közt gróf Unwethné s a férjhez már mehető leánya, s gróf Fekete Ferencz, a generál fija, mezítelen táncolának minden figelevél nélkül.”
 
2009_14_05_06
Jelenet a Blaue Katzból
 
Tánc után harc
A budaiak táncmulatója a vízivárosi Bomba (ma Batthyány) téren állt, tulajdonosa Falk Ferenc József volt, aki egyben a két városrészt összekötő hajóhidat is bérelte. Egy 1772-ben kelt rendeletre hivatkozva a rendőrség rendszeresen ellenőrizte, hogy este kilenc után mindenki lámpával közlekedik-e az utcákon. Így a lámpahordó gyerekek intézménye a hiányos közvilágítás miatt sokáig fennmaradt Budán. Egyébként a dohányzás tilos volt, csakúgy, mint álarcban, jelmezben közlekedni.
 
Az első magyar állandó varieté-társulat Pesten működött, a Király utcai Kék macskához címzett vendéglőben. Ide még a legelőkelőbbek is szívesen eljártak, és tapsoltak a különféle malacságoknak. Külföldre is híre ment a színvonalas műsornak, még a walesi herceg, a későbbi VII. Edward angol király is látogatást tett a Kék macskában. A mulatságokat éjjel 11-ig engedélyezte a városvezetés, ezt követően már csak zárt ajtók mögött folyhatott a dorbézolás. A hajnalban hazafelé igyekvő mulatozók miatt többször mozgósítani kellett a rendőrséget, hogy megrendszabályozzák őket.
 
Emellett természetesen voltak „úri közönségnek” szervezett bálok, rendezvények is, ezeket főleg a Várban tartották. Budán az előkelőségek két helyet látogattak rendszeresen: a nagy Redoute-ot és a Falka-szálát (a Bomba téren). A köznép kedvelt mulatóhelyei a Medve utcai Fátszánt, a Kámhelt, a Három kapás vagy a Vad ember voltak. A köznépi táncmulatságok gyakran végződtek csatával. Egy német utazó így emlékezett vissza 1831-ben: „…a henteslegények, diákok és jurátusok mint örökletes ellenségek egyforma dühvel és bátorsággal küzdöttek, és olyan harcitetteket hajtottak végre, amelyek valóban megérdemelnék, hogy a napvilág rájuk süssön.”
 
A mulatók azonban nem értek meg harminc-negyven évnél többet, általában a tulajdonos halálával az üzlet is bezárt. A XX. század elejére már nyoma sem maradt ezeknek a szórakozóhelyeknek a fővárosban.
 
Balázs Attila
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia