hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 21. szám

Árvácskák a virágágyásokban

Még nyár elején kezdődött az a kerületszépítő program, amelynek keretében negyvenezer palánta került a hegyvidéki közterületeken újonnan létesített virágágyásokba. Az önkormányzat nyár végéig két tucat virágos szigetet szeretett volna kialakítani, amit egy kivétellel sikerült is megvalósítani. Egyedül a 90-es busz Pethényi úti megállójának környezetét nem tudták időben rendezni, mert a területet kezelő főváros sokáig nem adta meg a szükséges engedélyeket – mondta el a Hegyvidéknek Kovács Lajos alpolgármester. Hozzátette: érthetetlen a főváros rugalmatlansága, hiszen a kerület saját költségén vállalta az egyébként elhanyagolt zöldfelület fejlesztését. Az időhúzásnak köszönhetően végül csak kora ősszel kezdődhetett meg a munka, így a virágágyásokba télálló árvácskák kerültek.

2009_21_Page_11_Image_0009

Szintén árvácskákra cserélik a nyári növényzetet a többi kerületi virágágyásban, illetve zöld szigeten, míg a Böszörményi útra néhány hónappal ezelőtt kihelyezett nagyméretű dézsákban a téli időszakban is megmaradnak a már beültetett örökzöldek. Nagy hideg esetén a virágokat fenyőgallyakkal fedik be.

(em.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia