hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 18. szám

Átszervezés után

A BKV Zrt. paraméterkönyv-változásai miatt több újdonságot kell(ett) megtanulniuk a Hegyvidéken közlekedőknek is. Az első tapasztalatok azt mutatják, lenne még min javítaniuk a közlekedésért felelős szakembereknek.
A 212-es busz a Svábhegy felé jelenleg nem a paraméterkönyvben előírt útvonalat járja be, mert a Böszörményi útról balra, a Királyhágó térre nem tudnak befordulni az alacsonypadlós járművek. Ezért a Németvölgyi úton érik el az Orbánhegyi utat, és oda bekanyarodva állnak meg. A cikkünk írása idején még zajló Németvölgyi úti építkezés jelentősen nehezíti a buszközlekedést, de még nagyobb probléma, hogy az Orbánhegyi út elején kialakított ideiglenes megállóhely eléggé messze esik a többi járattól, így ebben az irányban kicsit nehézkes az átszállás.
 
A BKV képviselőjétől megtudtuk, hogy a Királyhágó tér átépítésével egyidejűleg készülhet el az a forgalomtechnikai megoldás, amely lehetővé teszi a 212-es balra kanyarodását.
 
Hol a megálló?
A 90-es és a 90A jelzésű buszok esetében máris jogos panaszokat kaptunk az utasoktól. Bár ezek egy része a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik, a BKV a tervezéskor már láthatta volna a problémákat. Rádi Zsóka szerkesztőségünk és a helyi önkormányzat figyelmét is felhívta, hogy a Székács lépcsőtől a Galántai utcai megállót csak életveszélyes módon lehet megközelíteni, zebra nincs, ugyanakkor szinte állandó autóáradat jellemzi az útszakaszt. Akik az úttesten szeretnének átkelni, nem látják be a területet. Ennél kisebb gond, ám zavaró, hogy semmilyen utasváró vagy ülőhely nincs a megállókban. A környék lakói értetlenséggel fogadták, hogy a 90-es és a 90A busz miért nem áll meg a 39-es megállójában a Böszörményi út–Istenhegyi út sarkán, amikor ott már van egy „komfortos”, kiépített várakozó.
 
A hegyvidéki önkormányzat – ígérete szerint – kezdeményezi a fővárosi önkormányzatnál zebra és jelzőlámpa létesítését a kérdéses veszélyes helyen, sőt már fel is vette a kapcsolatot az utaspavilonok telepítésével foglalkozó céggel. Ugyanakkor véleménye szerint a Böszörményi út–Istenhegyi út csomópontot a 39-es és 102-es busszal, valamint az 59-es villamossal most is megfelelően el lehet érni, míg a 212-es a Svábhegy és a kerületközpont kapcsolatát biztosítja. (Lapzártakor úgy tudjuk, a közlekedési szakemberek mégis terveznek megállót a 90-esnek.)
 
Új táblák a járműveken
A Zugligeti út térségében élők és a Libegő utasai számára is rossz megoldás, hogy a 291-es busz a Rózsadombon át közlekedik a belváros felé. A Margit híd átépítése miatt ráadásul jelentősen romolhat a járat menetrendszerűsége.
 
Tettünk is két próbát augusztus 31-én, tehát még nem a tanítási időben. A mindvégig kevés utas ellenére a buszvezető csak úgy tudott időben megérkezni, hogy nem tartotta be a sebességkorlátozást a Margit hídon. Ezt akkor még megtehette, mert nem az ideiglenes vágányokon kellett végighajtania. A BKV szakemberei szerint nem szükséges több járművet beállítani a közlekedésbe a hídon való lassabb haladás miatt, mert a Szent István körúton valószínűleg nem alakul ki dugó, ami ellensúlyozhatja a többletmenetidőt.
 
A Galántai utcai megállóval sok probléma van
A Galántai utcai megállóval sok probléma van
 
A BKV elismeri a 291-es járat nehézkes közlekedését, leveléből idézve: „…az útvonalon több helyen is jelentkeznek olyan tényezők, melyek rendszeresen vagy időszakosan akadályozzák az autóbuszok közlekedését”. Az üzemeltető úgy próbálja biztosítani a menetrendszerűséget, hogy a végállomásokról mindig időben elindítja a járműveket.
 
De hogy ne csak a kritika hangján szóljunk: pozitívum a járműveken található új viszonylatjelző-tábla. Például a 212-esen több színnel nyomott, még az érintett kerületeket is feltüntető táblával találkozunk, kár, hogy csak bizonyos típusokon láthatjuk a belső oldalát is. De a Moszkva téren és máshol seregnyi tábla hívja fel figyelmünket a változásokra, s ezek egyértelmű útbaigazítást adnak.
 
Az utasok bosszankodnak
Megkérdeztük az utasokat, mi a véleményük a módosított buszközlekedésről. A válaszadók kisebb része érzi úgy, hogy jól járt. Örülnek a közvetlen utazási lehetőségnek az Istenhegyi út környékéről a Kosztolányi tér és a Boráros tér felé, valamint annak, hogy a 90-es és 90A buszok kihagyják a Királyhágó téri kerülőt. Mások ugyanakkor éppen azt nehezményezik, hogy a két járat nem áll meg a téren.
 
Egy idősebb úr arra hívta fel a figyelmet, hogy nem érti, miért áll meg és tartja fel a forgalmat a 212-es a Királyhágó téren a Boráros tér felé menet, ahelyett, hogy a Böszörményi úton a 102-essel közösen állna meg, és így egy lámpaváltásnyi várakozást is megspórolna, hiszen már nincs ott a 90-es, amelyik a másik irányba fordulna. Kérdésünkre egymástól függetlenül, rövid idő alatt két hölgy is bosszankodott, hogy a 105-ös busztól, illetve az 59-es villamostól sokat kell felfelé kaptatni az Orbánhegyi út elején lévő 212-es megállójáig.
 
A 90-es busz Galántai utcánál leszálló utasai valóban félve mennek át a túloldalra, erről a helyszínen mi is meggyőződtünk. Például gyerekeket nem is lenne szabad kísérő nélkül átengedni. Bár a Tóth Lőrinc utcánál van zebra, de azon sem egyszerű átkelni, nem beszélve arról, hogy ez 300 méteres kerülőt jelentene.
 
Kertész István
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia