hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 3. szám

Bővül a Tempo30 zóna, csökkenhet a forgalom

Újabb utcákba kerül ki a Tempo30 tábla. A környék lakóinak kérésére forgalomcsillapított zóna lesz a Mártonhegyi út–Fodor utca–Istenhegyi út által határolt terület.
Az önkormányzat szeretné, ha minél több utca bekerülne a Tempo30 övezetbe – mondta el lapunknak Lovas Pál alpolgármester. Minden olyan esetben támogatja a forgalomcsillapított zóna kialakítását, ha az utca lakóinak többsége ezt írásban kéri, és technikailag megoldható. Ez ugyanis a legegyszerűbb módja a hegyvidékiek életét megkeserítő átmenő forgalom visszaszorításának, a kerület élhetőbbé tételének – hangsúlyozta Lovas.
bővül
A közlekedés rendjének megváltoztatása fővárosi hatáskör, a kivitelezés azonban már kerületi feladat, ezért a költségek függvényében évente rendszerint egy új zóna kialakítására van lehetőség. Minden esetben szakértők döntenek a forgalomcsillapítás módjáról, azaz hogy terelőpadka, közúti küszöb vagy úgynevezett „fekvőrendőr” kerüljön az adott helyre. Az elsőként kihelyezett sebességcsillapító bordáknál még előfordult, hogy az áthaladó autó aljához értek, ezeket azonban már átépítették.
Készülnek a kivitelezési tervek a Mártonhegyi út–Fodor utca–Istenhegyi út által határolt terület forgalomcsillapítására, az útszakaszok átépítése még ebben az évben befejeződik, s ezzel kilencre nő a hegyvidéki Tempo30 övezetek száma. Az önkormányzat a lakosság kérésére kezdeményezte a Szarvas Gábor úton már bevált Tempo30 kiterjesztését a környező utcákra – a megvalósítás lehetőségét jelenleg is vizsgálja a főváros.
m.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia