hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 4. szám

„Csak megszállottan lehet tanítani”

A gyerekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Karácsony Sándor-díjjal jutalmazták Horváth Istvánnét, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanítóját.
„A győri tanítóképző elvégzése után Budapesten helyezkedtem el, egy zuglói iskolában kaptam állást. Bár a kis elsősöket általában idősebb pedagógusokra bízzák, engem rögtön a mély vízbe dobtak, azt hiszem, itt tanultam meg igazán a szakmát” – vall az első tanítóként eltöltött évekről Horváth Istvánné.
 
A friss kitüntetett mindig alsósokkal akart foglalkozni, hiszen ez az a kor, amely a legszebb és legmaradandóbb élményekkel gazdagítja a tanárt és a gyermeket egyaránt. Ilyenkor a kicsik még nyitottak, érdeklődők, magától értetődő őszinteséggel fordulnak a világhoz és tanítójukhoz, képesek kimutatni a szeretetüket, és elvárják, hogy őket is szeressék. Ahogyan Horváth Istvánné fogalmaz, „nincs nagyobb öröm egy pedagógusnak annál, mint látni, ahogy a keze alatt formálódnak, felnőnek a gyerekek. Az iskolába betoppanó tétova elsősökből néhány pillanat alatt lesznek az élet dolgait már komolyan vevő negyedikesek. A tanító feladata, hogy megmutassa a helyes utat.”
 
Játszani kell
Horváth Istvánné úgy tartja, először is meg kell ismerni egymást, ehhez pedig változatos órákra, sok programra és persze játékra van szükség, különben a gyerekek nem érzik jól magukat az iskolapadban. „Nemcsak lehet, kell is játszani, a tanító felelőssége, hogy az órák keretében alkalmat találjon a szórakozásra.”
 
A Hegyvidékre 1983-ban került, második lánya már itt született. Kerületi karrierje egyidős a Diana iskolával, hiszen a mai Semmelweis Egyetem Gyakorló Iskola éppen abban az évben alakult. „Szerencsésnek mondhatom magam, mert barátok közé kerültem, együtt sírtunk, együtt nevettünk. Rengeteget köszönhetek a dianás kollégáknak.”
 
Eleinte elsős és másodikos osztályokat kapott négy év után vihette végig első saját osztályát. Úgy látja, az évek folyamán sok mindenben megváltoztak a gyerekek, mások lettek, talán többet tudnak a világról. A számítógép, az internet segítségével mindenhez azonnal hozzájutnak, információs társadalomban élnek, aminek aktív résztvevői, ezért aztán nehezebb lekötni őket, fegyelemre szoktatni. „Nekem talán kicsit könnyebb a helyzetem, hiszen az iskolában gazdag sportélet zajlik. Mindennap van testnevelés, a kicsik délután edzésekre, hétvégén versenyekre járnak. A sport érezhetően közelebb hozza őket egymáshoz, ráadásul türelemre nevel, ami jótékonyan hat a tanulásra.”
 
Igénylik a tásalgást
Változtak a tanítási módszerek, hiszen sokkal több tudást kell „begyömöszölni” a rendelkezésre álló negyvenöt percbe. Átalakultak a szerepek is, a klasszikus tanár– diák viszonyt egy interaktívabb kapcsolat váltotta fel, már együtt keresik a válaszokat. Két dologban azonban a mai gyerekek is ugyanolyanok, mint húsz évvel ezelőtt: „imádnak játszani, és őszinte szeretettel futnak reggelente a tanítójuk elé – ezt az érzést pedig nem lehet szavakba önteni”.
 
Horváthné szerint sok erő kell a mai gyerekekhez. Annak örül a legjobban, hogy még mindig boldoggá teszi a tanítás. „Nem érzem magam fáradtnak, vagy unottnak, ha így lenne, már abbahagytam volna a munkát. Mert tanítani csak megszállottan és kedvvel lehet.”
 
Arisztotelész azt mondja, a változatosság gyönyörködtet – így vannak ezzel kicsit a tanítók is, amikor új osztályt kapnak. Hiszen minden osztály és benne minden gyerek más és más. Új kihívás és új örömök forrása. Manapság már csak egy osztály indul a SOTÉ-n, olyan kevés a diák. Horváth Istvánné matekot és készségtárgyakat tanít, és persze ott van a napköziben. „A délutánban az a jó, hogy lehet kötetlenül beszélgetni. A gyerekek pedig igénylik a társalgást, szívesen beszélnek magukról, vagy arról, mit gondolnak a világról.”
 
Régi kapcsolatok
A legnagyobb kitüntetés egy tanár számára, ha visszajárnak hozzá régi tanítványai. Horváthné azt mondja, szerencsés, hiszen az iskola környéke olyan, mint egy kis falu. Naponta összefut régi diákjaival, a gyerekek pedig megállítják, hogy kicsit elbeszélgessenek. Mindenkiről tud mindent, hová vetette a sorsa, éppen mivel foglalkozik. Élnek tehát a régi kapcsolatok, a nagyra nőtt egykori kisdiákok sokszor ma is felkeresik, hogy tanácsot kérjenek tanítójuktól.
 
A pedagógus szerint a Karácsony Sándor-díj legfontosabb üzenete, hogy kiderült, a döntéshozók tudnak a tanítókról, és értékelik munkájukat. Számára azonban az elismerésnél is fontosabb, hogy a díjátadáskor találkozhatott egykori tanárával, a Csokonay-díjjal jutalmazott Barsi Ernővel, akivel így alkalom nyílt felidézni a közös emlékeket.
 
MM
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia