hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 21. szám

Dacból nyeri meccseit a BSE

Pénzbírsággal sújtanák, akinek nincs pénze. Nagyjából így lehet összefoglalni a BSE női röplabdacsapatával történteket. Az egyesület – négy másik magyar klubbal egyetemben – anyagi gondok miatt nem vállalta a nemzetközi szereplést. A Magyar Röplabda Szövetség pontlevonással és pénzbüntetéssel sújtaná a „renitenseket”. Nyári Sándor, a hegyvidéki csapat vezetőedzője azonban azt ígéri, nem hagyják ennyiben. Mint állítja: jogtalan, amit a szövetség művel.

Hatpontos hátrányból vágott neki a 2009–2010-es bajnokságnak a BSE női röplabdacsapata, ugyanis a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) büntetést szabott ki azokra a klubokra, amelyek kiharcolták a nemzetközi kupában való indulás jogát, mégsem vállalták a költséges sorozatot. A női mezőnyből erre a sorsra jutott még a Vasas, a férfi ak közül pedig a Kecskemét, a MAFC és a Szeged.

Az öt csapat azonban igazságtalannak érzi a pontlevonást, és közösen harcol ellene. A BSE a pályán is kifejezi nemtetszését, és az első pontot minden meccsen átengedi az ellenfélnek.

– A döntés, amelyet a szövetség hozott, teljesen jogtalan! – mondta Nyári Sándor, a városmajori gárda vezetőedzője még az MRSZ harmadik elnökségi ülése előtt. – A szervezet a Nemzetközi Röplabda Szövetség szabályzatára hivatkozik, mi azonban átnéztük azt, és nem szerepel ilyen büntetési tétel a kiírásban. Ezért is fordultunk tanácsért a nemzetközi szövetséghez. Ha nem törlik el a büntetésünket, akkor tovább küzdünk az igazunkért, a sportbíróság fellebbviteli szervezetéhez, vagy akár az ügyészséghez fordulunk. Kikértük dr. Kolláth György alkotmányjogász, fiatalkori jó barátom véleményét is. A Testnevelési Egyetemen sportjogot is tanító szakember kijelentette: a szövetségnek nincs joga ahhoz, hogy megbüntesse az egyesületeket. A magyar röplabdaklubok anyagi helyzete nem túl fényes, és azért nem sújthatnak senkit, mert pénzügyi okok miatt nem képes vállalni a nemzetközi szereplést.

Nem törte meg a büntetés a hölgyeket, sőt még jobban koncentrálnak a meccseken
Nem törte meg a büntetés a hölgyeket, sőt még jobban koncentrálnak a meccseken

A hatvankét éves edző hozzátette, az MRSZ vezetése tudta, hogy rossz döntést hozott. A második elnökségi ülésen ugyanis úgy vették ki a vonatkozó részt az idei kiírásból, hogy mind a nyolc szavazásra jogosult tag támogatta azt. A tavalyi kiírásban azonban még szerepelt, ám amikor a büntetés eltörlése szóba került, akkor öt a három arányban ellenezték.

A harmadik elnökségi ülésen Nagy Jenő, a BSE röplabdaszakosztályának vezetője képviselte a reménykedő öt klubot, és bízott abban, hogy ezúttal a nyolc döntéshozó nagyobb része belátja, a jó hazai bajnoki szereplésért nem „megfedés” jár. Nos, nem így történt. Először úgy tűnt, elnapolják a kérdést, később azonban mégis határozatot hoztak.

– „Vajszívű” volt a szövetség, és módosította korábbi döntését, így mínusz két pont és négyszázezer forint a kiszabott büntetés. Ezzel ellehetetlenítik a klubokat. Sportvezetőink, én és a játékosaim is személyes sértésnek tekintjük ezt, és továbbra is harcolunk az igazunkért. Még egyszer hangsúlyozom, a nemzetközi kiírásban nem szerepel a citált passzus. Ezért levelet írtunk az MRSZ-nek, hiszen immáron pénzt is kérnek, és ilyesmiről végképp nincs szó a nemzetközi szövetség szabályzatában. A pályán kívül is küzdünk tehát az igazunkért, míg a lányok dacból hozzák majd a meccseket – a ponthátrány ellenére ígérjük, ott leszünk a bajnoki döntőben!

A BSE női röplabdacsapata egyébként simán megnyerte első hat mérkőzését, szinte letarolta ellenfeleit, köztük például a Vasast és a Nyíregyházát. Egyedül a Békéscsaba tudott játszmát rabolni a címvédőtől. Lehet, hogy a szövetség a pontlevonással csak a bajnokságot szeretné izgalmasabbá tenni?

CSNM

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia