hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 6. szám

Döntőben a szellemi olimpikonok

Magabiztosan veszi az akadályokat a Zugligeti Általános Iskola csapata a sportkérdéseket feldolgozó szellemi olimpián. A kerületi forduló megnyerése után kiválóan szerepelt a budapesti válogatón is, így bejutott a regionális döntőbe.
Régen várt sikert ért el a zugligeti csapat, hiszen jó ideje nem volt példa arra, hogy hegyvidéki iskola a kerületi diákolimpiáról indulva bejusson a regionális döntőbe. Eredményük értékét növeli, hogy a budapesti versenyen rajtuk kívül valamennyi iskola sporttagozatos volt.
 
A Zugligeti Általános Iskola rendszeresen indul a kerületi szellemi olimpián, eddig mindig dobogón végzett, azonban most először sikerült megnyernie a versenyt. A jó eredmény eléréséhez a csapat valamennyi tagja kemény munkát végzett – mondta a csapat felkészítéséért felelős Annus László testnevelő. Hozzátette: a hegyvidéki versenyhez a szervező XII. kerületi Szabadidősport Központtól előre megkapták az irodalomjegyzéket, a budapesti fordulóra azonban már maguknak kellett felkutatniuk a szakirodalmat. Pedig a feladatok ezúttal jóval nagyobb háttértudást igényeltek, hiszen felölelték az 1964-es, tokiói olimpia és a három évvel ezelőtti torinói téli játékok valamennyi magyar vonatkozású eredményét, a magyar öttusázók olimpiai szereplését és a pekingi olimpia történéseit.
 
Kiválóan menetel a négyfős csapat
Kiválóan menetel a négyfős csapat
 
A gyerekek elosztották egymás között a témaköröket, és rendszeresen összeültek, hogy egymást segítve megvitassák a legnehezebb részeket. A legtöbb gondot nem is a tanulás, hanem az adatok, eredmények megszerzése jelentette, hiszen nem jelent meg minden olimpiáról magyar nyelvű összeállítás, ezért jobbára az interneten gyűjtöttek anyagot – meséli a csapat jolly jokere, Farkas Márton, aki később sportújságíróként szeretne majd dolgozni.
 
A verseny hét fordulóból állt, a többi között képfelismerős és villámkérdésekkel, sporttotóval, illetve szöveges feladatokkal kellett megbirkózniuk a résztvevőknek. A végső győzelem eléréséhez az olimpiai bajnok vízilabdacsapat összeállítását is ismerniük kellett a csapatoknak. Mivel a feladatsorban szereplő kérdések egymásra épültek, a jó rajt már fél sikert jelentett. Ennek megfelelően alaposan „bekezdett” a Csenki Bianka, Farkas Márton, Gergely Tamás, Kovács Dorottya összetételű zugligeti csapat, végig az élbolyban állt, sőt sokáig vezetett is, a verseny végén pedig csak négy ponttal szorult a még továbbjutást jelentő második helyre.
 
Az eddigi eredmények reményt keltőek. Annus László szerint van esély az országos döntőbe kerülésre, annál is inkább, hiszen a versengő tizenkét csapatból az első négy jut tovább. Ehhez azonban már nem elegendő a magyar vonatkozású eredmények ismerete, a regionális döntőben ugyanis mindent tudni kell a feladatként megadott olimpiákról.
 
(em.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia