Ahogy 1948. július 31-én felavatták az úttörővasút első szakaszát a Széchenyi-hegy és az Előre (ma Virágvölgy) állomás között, már másnap megkezdték a következő vonal építését. Ezt a részt végül 1949. június 24-én helyezték üzembe.

 

A 3,6 kilométernyi pályához számos bevágást, támfalat, átereszt kellett elkészíteni, sőt, a vonal egyik legkisebb ívsugarú kanyarját is itt alakították ki. A tervezők még arra is vigyáztak, hogy az igen terebélyes bükkfákat, ahol lehet, kikerülje a nyomvonal. A 6,6 kilométeres vonalon munkanapokon 35, míg hétvégén 30 percenként jártak a szerelvények, a menetdíj 1 forint, a 10 éven aluli gyerekeknek 50 fillér volt.

 

Az új, ideiglenes végállomásra igen korszerű, szép és tágas épületet emeltek, a környezetét parkosították, még egy kis halastavacskát is létesítettek. Ezt a kis ligetes részt nevezték el Ságvári Endréről, és a megállót is így hívták jó darabig. Az egykori Szépjuhászné fogadó, amelyről az állomás a jelenlegi nevét kapta, arrébb állt, a környéknek viszont Budaszentlőrinc a történelmi neve. Mindezt csak bonyolította, hogy a helyközi buszok itteni megállóját egészen tavalyig „Budapest-Tündérkert”-nek hívták.

 

Az állomás és a hozzá tartozó liget felavatásának ünnepségére elfelejtették meghívni a névadó édesanyját. Ezt megtudva Adorján Károly úttörővezető saját költségére és felelősségére megtette ezt, és arról is intézkedett, hogy az egyik kisvasutas körbevezesse az asszonyt a fiáról elnevezett parkban.