hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 9. szám

Egy sakknagymester frappáns rímei

Fondorlatos Jucika címmel nemrég jelent meg a 2000-ben elhunyt Borlóy (Androvitzky) Károly sakknagymester verseskönyve. A történetet Pusztay Pál rajzai illusztrálják.
Borlóy (Androvitzky) Károly életét a sakk, a költészet és a zene szeretete határozta meg. Magas fekvésű baritonja ellenére a számára kedves tenor operaáriákat olaszul is elénekelte. Sakkozni édesapjától tanult meg, aki erős első osztályú játékos volt.
 
Borlóy 1951-ben a VII. magyar sakkbajnokságon szerzett sakkmesteri címet, fél ponttal túlteljesítve a mesteri normát. A huszonkét versenyzőt felvonultató bajnokságban az akkori mestergárda színe-java szerepelt. Ötvenéves sakkpályafutása során számos kimagasló eredményt ért el az országos magyar sakkbajnokságokon és vegyes mesterversenyeken. Hétszer volt bajnoki döntős, 1952-ben megkapta a „kiváló sportoló” címet. Még ebben az évben Lángos Józsa sakkbajnoknő szekundánsaként a moszkvai női sakkbajnokságon is részt vett. Élete végéig Irhás árki, kis, kertes családi házában lakott, az utolsó pillanatig tagja volt a válogatott keretnek.
 
A sakkon kívül fiatalkora óta foglalkozott versírással. Eleinte kevés sikerrel, felesége unszolására azonban felkereste Illyés Gyulát. A költő Borlóy verseinek értékelésében azt írta: „Írása érthető, világos, rímei frappánsak, ötletesek. Témája sokoldalú, szinte mindenről tud írni. Mély érzésről, gondolkodásról tanúskodnak.”
 
Illyés támogatásának köszönhetően több folyóirattól, újságtól kapott felkérést, azonban önálló verseskötete csak halála után, 2006-ban jelenhetett meg Borlóy (Androvitzky) Károly sakkmester költeményei címen, a Püski Könyvesház gondozásában. A könyvben azok a művek szerepelnek, amelyek kéziratát több mint három évtizeddel korábban Illyés Gyulának megmutatta.
 
Második kötete, a Fondorlatos Jucika 2009 februárjában került a könyvesboltokba. Ebben Pusztay Pál hírneves karikatúrista képeit, rajzait „verselte meg”. A kézirat és a hozzá tartozó rajzok már 1970-ben elkészültek, azonban Pusztay Pál váratlan halála miatt akkor nem adták ki.
 
Borlóy (Androvitzky) Károly emlékét költeményei mellett a baráti köre segítségével 2007. május 11-én felavatott bronz mellszobor – Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása – is őrzi.
 
(m.)
Fitt leszel, ha itt leszel
Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Fitt leszel, ha itt leszel elnevezésű sporteseményt a Hegyvidéki Sportmaxban.
Mindenkit vár a zugligeti korcsolyapálya!
Remek családi kikapcsolódás lehet a hegyvidékieknek az ismét látogatható korcsolyapálya (1121 Budapest, Zugligeti út 101).
Urbanizált vaddisznók a Hegyvidéken

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy vaddisznók jelennek meg az erdő közeli hegyvidéki utcákon, kertekben. Különösen az Irhás árok és a Normafa környékén nőtt meg érezhetően a hívatlan látogatók száma. A kellemetlen találkozások elkerülése érdekében mindenesetre az önkormányzat megtette az első szükséges intézkedéseket.

Változások a parkolásban – hat zóna a XII. kerületben

Január másodikán kezdi meg a 2012-re szóló lakossági várakozási hozzájárulások kiadását az önkormányzat, a tavalyi évhez hasonlóan érkezési sorrendben fogadják az ügyfeleket. Újdonság, hogy a képviselő-testület döntése értelmében a XII. kerület parkolási övezetét hat részre osztották. Az engedélyek kizárólag a lakhely szerinti parkolási zónában érvényesek.

Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
hegyvidekujsag-ypsylonmedia