Veretlenül szerezte meg az első helyet az ELTE Gyakorló Iskola csapata a harmadik korcsoportos lányok kosárlabda-bajnokságában. Ezúttal összesen öt iskola nevezett a Hegyvidéki Diákolimpiára, s a csapatok körmérkőzéses lebonyolítás formájában döntöttek a helyezések sorsáról a XII. kerületi Szabadidősport Központban. Az ELTE lányai (képünkön) végig meggyőző fölényben játszottak, valamennyi mérkőzésüket megnyerték, így végül magabiztosan hódították el a bajnoki címet.

Az ez évi korosztályos kosárlabda-bajnokságokban az általános iskolás kategóriában megszerezhető négy elsőségből három bajnoki címig jutó ELTE bizonyult a legeredményesebbnek. Szintén jól szerepelt a két-két bajnoki címet szerző Városmajori Gimnázium és a Budai Középiskola.
(m.)
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.