hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 22. szám

Élen a tanulásban, élen a sportban

A hegyvidéki iskolások közül az idén ketten érdemelték ki az „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntető címet. A fővárosi önkormányzat évente két alkalommal adományozható elismerésében azok a diákok részesülnek, akik az iskolában és a sportpályákon egyaránt kiemelkedő eredményeket érnek el.

Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntetés célja, hogy még jobb szellemi és sportteljesítményre ösztökélje a fővárosi fiatalokat – hangzott el a Budapesti Történeti Múzeumban megtartott ünnepélyes díjátadáson. A program töretlen népszerűségnek örvend, hiszen a felhívásra rendszeresen több száz pályázat érkezik, ami azt bizonyítja, hogy az élsport és a tanulás még napjainkban is összeegyeztethető.

Zsinórban negyedik alkalommal nyerte el a kitüntető címet a Romániából érkező, de óvodáskorától a Hegyvidéken élő Tache Marike. A Virányos Általános Iskola nyolcadikos tanulója alaposan túlteljesítette az elvárásokat, hiszen évek óta színjeles bizonyítvánnyal büszkélkedhet. Kedvence a földrajz, jó barátságban van a nyelvekkel és a reál tárgyakkal is. Több angolés japánversenyen végzett már az első helyen, míg tavaly a kerületi matematikaverseny megnyerése után a budapesti döntőben hetedik helyen végzett.

Kiváló tanulmányi eredményei mellett a sportban is maradandót alkotott, törékeny alkata ellenére a küzdősportokban jeleskedik. Lány létére immár tíz éve karatézik, a Labanc utcai óvodában ismerkedett meg a jiujitsu alapjaival, majd a WKF szakág versenyzője lett. Bár karatéról van szó, nem kell verekedésre gondolni, hiszen a shyto-ryu stílus szabályai szerint nincs testi érintkezés a versenyzők között.

Tache Marike három évvel ezelőtt igazolt a Hűvösvölgyi Karate Akadémia Sportingbudo SE-be. A váltás eredményesnek bizonyult, hiszen azóta két Európa- kupa és egy Világkupa versenyen is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Hatszoros magyar bajnok, néhány napja pedig a román korosztályos bajnokságot is megnyerte, így elindulhat az Európabajnokságon.

A sikerekért keményen meg kell dolgoznia. Az ifjú karatés reménység a Hegyvidéknek elmondta, hogy hétköznapokon heti tíz edzéssel készül a versenyekre. Mivel a tréningeket este tartják, a tanulásra csak délután marad ideje. Ráadásul szolfézs- és gitárórákra is jár, utóbbiban is kitűnően teljesít: tavasszal egy budapesti versenyen kiemelt nívódíjjal jutalmazták. Szeretne bekerülni a Városmajori Gimnáziumba, ahol folytathatja japántanulmányait, míg sportvonalon a válogatottság az első számú cél.

Hasonlóan jó eredményeket ért el az elmúlt tanévben a gimnazista Pinczés Dóra, aki a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium tanulójaként vett részt a pályázaton. A feltételek teljesítése számára sem jelentett gondot, hiszen 4,7-es tanulmányi átlaga mellett – középiskolás kategóriában legalább négyes átlagot kellett elérni – a Jégcsillag SE versenyzőjeként első felnőtt bajnokságán mindjárt ezüstérmet szerzett.

Dóra az általános iskola első öt osztályát a Kiss János altábornagy utcai ELTE gyakorlóiskolában végezte, majd tanulmányait a Tamásiban folytatta. Viszonylag későn lett versenyző, először a tánccal és a jégtánccal próbálkozott, utóbbitól egyenes út vezetett a műkorcsolyához. Eddigi legnagyobb sikere a felnőtt amatőrök között elért országos második helyezése, ami – figyelembe véve, hogy alig három éve foglalkozik a sportággal – kiváló eredmény.

Az egyéni edzés helyett az utóbbi időben inkább szinkronkorcsolyázik, szeretne minél hamarabb bekerülni a felnőtt válogatott keretbe. Erre minden esélye megvan, hiszen fiatal kora ellenére már most is tartalékként számítanak rá. A minél jobb eredmények elérése érdekében naponta jár edzésre, szerinte azonban még ennél is több tréningre van szüksége ahhoz, hogy nemzetközi versenyeken is felállhasson a dobogóra.

(mm.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia