hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 22. szám

Elkezdődött a diákolimpia

Atlétikabajnokságokkal és mezei futással kezdődött a XII. kerületi Szabadidősport Központ által szervezett Hegyvidéki Diákolimpia versenysorozat.

Igazságosan megosztoztak az aranyérmeken a „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?” elnevezéssel meghirdetett atlétikaverseny résztvevői. A legkisebbek között a lányok hatvan- és hatszáz méteres futamaiban az ELTE-sek legyőzhetetlennek bizonyultak, míg a fiúk számait a Tamási és a Pannonia Sacra futói nyerték.

A második korcsoportban rövidebb távon a fiúk és a lányok versenyében is SOTE-s siker született, hatszáz méteren a lányoknál a Németvölgyi, a fiúknál a Kós Károly iskola örülhetett. „Mindent vitt” a Tamási a fiúk harmadik korcsoportjában, ugyanitt a lányok hatvanméteres futásában a Kós Károly, nyolcszázon pedig a Virányos iskola győzött.

Zugligeti fölényt hozott az összes korcsoportot megmozgató váltóbajnokság. A futópalánták mindkét nemben megnyerték az N.A.P. váltót, ezenkívül az első korcsoportos lányoknak jutott a 4x50 méteres, valamint a 4x200 méteres viadal aranyérme. A csapatverseny képzeletbeli dobogójának második fokára három győzelemmel az ELTE-sek állhattak fel, a harmadikra pedig a két-két első hellyel büszkélkedő Tamási és Városmajori Gimnázium.

A megszerezhető tizenhat első helyezésből hét jutott az ELTEnek a Gesztenyés kertben megrendezett mezei futáson. Jól szerepelt a három győzelmet elérő Zugligeti iskola és a bajnokságot két elsőséggel záró Városmajori Gimnázium is.

(m.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia