hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 9. szám

Élő Rózsafüzér zarándoklat

Harmadik alkalommal kerül sor az Élő Rózsafüzér zarándoklatra Budapestért és a főváros körül élőkért. Az ötlet a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban, az ottani városmisszióra készülve szervezte meg a Bécs körüli zarándoklatsorozatot, ami hagyományt teremtett Ausztriában.
 
A budapesti esemény május 16-án, szombaton kilenc gyalogos zarándoklatból áll majd, amelyek városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket érintenek. Egyegy szakasz mintegy húsz kilométer hosszú.
 
A negyedik szakasz találkozási pontjainak elérhetősége, ideje és távolsága kilométerben Máriaremetétől:
7.30 Farkasréti Mindenszentek plébániatemplom (XII., Hegyalja út 139., a 8-as busszal vagy az 59-es villamossal a Farkasréti temető főbejáratáig) – 19 km.
8.15 Mindszenty József bíboros tér, kopjafa (az 53-as busz végállomása) – 17 km.
10.30 Normafa, emlékmű (a 90-es vagy 90A busszal a Normafáig) – 14 km.
12.30 Makkosmária, kegytemplom (Budakesziről vagy a Normafa irányából gyalog) – 12 km.
15.15 Budaszentlőrinc, romkert (a 22-es vagy a 222-es busszal a Szépjuhászné megállóig) – 7 km.
19.00 Dr. Erdő Péter bíboros mond szentmisét Máriaremetén a Kisboldogasszony-bazilikában (II., Templomkert 1.).
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia