hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 7. szám

Eötvös és Trefort a Svábhegyen

A Svábhegy – amelyet egykoron Nyéknek neveztek – tulajdonképpen gyűjtőfogalom, Jókai szerint magában foglalja az Orbánhegyet, Istenhegyet, a Széchenyi-hegyet, Vérhalmot, Mártonhegyet, Zugligetet és természetesen a János-hegyet. Más megközelítésben mondhatjuk, hogy a Svábhegy a budai hegyvidék északi és déli szárnya között helyezkedik el, vagyis a Rózsadomb és kapcsolt részei, valamint a Gellért-hegy ölében nyújtóznak szépséges dombjai meg völgyei.
 
Ahogy növekedett Pest és Buda, úgy vált egyre jobban a városba zárt polgárok pihenőjévé és kisebb-nagyobb turistáskodások központjává ez a vidék. A villákból, kertekből és erdőkből összegyúrt sajátos svábhegyi kultúra már a XIX. század első felében kicsírázott. Az Életképek 1846/6. száma Nyaralóhely lesz a Svábhegyből címmel közölt vezércikket, és megállapította, hogy ezen a szőlő borította vidéken már háromszor annyi lakó van, mint a Zugligetben.
 
Niedermayer Xavér Ferenc hatalmas birtokát 1828-tól kezdték felparcellázni az örökösök. A kisebb telkekre kapások és vincellérek költöztek, a nagyobbakat pedig gazdag budai polgárok vették meg. Aztán rövidesen megindult a pesti értelmiségi réteg is a hegy felé, mivel ők a zöldövezeti nyugalmat „munkaeszköznek” tekintették. Elsők között Eötvös József vett itt telket, majd Jókai Mórék.
Eötvös József barátjával, Trefort Ágostonnal 1837-ben körbeturistáskodta fél Európát, és igen megszerette a természetet, a romantikus tájakat, amelyekről A karthauzi című regényében írt. Eötvös már a negyvenes évek elején bekapcsolódott a politikai életbe, és a Pesti Hírlap szorgalmas vezércikkírója lett. 1842-ben feleségül vette a Békés megyei alispán, Rosty Albert gyönyörűséges leányát, Ágnest. A hol sáros, hol meg poros Pestről egyre többször tett a fiatal pár kirándulást a svábhegyre, nevezetesen Fridvalszky Imre természettudós kastélynak is beillő nyaralójába. Itt látogatta meg őket 1845 tavaszán Trefort, ami azért vált nevezetessé, mert ekkor találkozott össze az ifjú Ágoston Eötvösné húgával, a másik szép Rosty lánnyal, Ilonával.
 
Igencsak mélyen egymás szemébe nézhettek, mert a svábhegyi májusnak mátkaság, majd 1847-ben házasság lett a vége. Az ilyen módon sógorokká vált két barát az öreg tudós, Fridvalszky azilliumában továbbra is élvezhette a vendégszeretetet, de egy idő után saját „uradalomra” vágyott. A Svábhegy egyik legszebb részén vettek telket, és svájci emlékeik alapján egy kétszárnyú nyaralót építettek, afféle „ikerházat”. Az építkezés izgató korszakát a még izgalmasabb 1848-as események követték, amikor is Eötvös kultuszminiszter, Trefort pedig földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár lett.
 
A szabadságtörekvések reménytelenné válása után Eötvösék a rend helyreálltáig külföldre mentek, ahová Treforték is követték őket. 1851-től újra Pesten éltek, Eötvös irodalmi tanulmányokat írt, Trefort pedig közben elhunyt apósa örökségét rendezte, amiről így emlékezett meg naplójában: „A Rosty örökség megosztása és a svábhegyi ház lakhatóvá tétele körüli teendők, amely ház most Eötvös tulajdona, s amelyet együttesen kezdtünk építeni 1848-ban, foglalták le időmet. Április 24-én költöztünk ki, Eötvösék májusban jöttek utánunk …” Végül a sors úgy hozta, hogy Treforték a csabacsűdi öröklött birtokra költöztek, és a svábhegyi villát átadták Eötvös Józsefnek, amit ő kiegészített egy önálló épülettel, az úgynevezett Karthauzi-lakkal.
 
Idillikus élet folyt itt nyaranta – később telente is –, feljártak a pesti intelligencia jelesei, de Treforték szintén vendégek voltak, sőt, egyik gyermekük, Mária itt született 1860-ban. A másik két Trefort kislány, Ágnes és Edit is hosszú hónapokat élt a Svábhegyen, ahol zenét hallgattak, nyelveket tanultak, és kiadós sétáikat összekötötték rajzolással meg festéssel. A lánykák rajztanára nem más volt, mint a híres festő, Kelety Gusztáv, aki a Rajztanárképző első igazgatója lett, és a hazai művészeti oktatás legnagyobbjaként tartják számon. Szerencsére Trefort Edit rajzfüzete megmaradt, amelyben művészi tökéllyel lerajzolta az Eötvös-villát a Karthauzi-lakkal és a kerti pavilonnal együtt (utóbbit lásd a képen).
 
eotvos
Az Eötvös-villa Trefort Ágnes rajza szerint (1861)
 
Báró Eötvös József élete végéig boldog volt a Svábhegyen, és családja is szerette a villát meg a környékét. 1867-ben lelkesen így biztatta fiát, Eötvös Lorándot a természet szeretetére: „A nyugalom egymaga nem boldogít. Leheverni kényelmes pamlagon még nem nagy élvezet. De pihenni egy magas tetőn, honnan határtalan kilátás nyílik, s míg semmi idegen zaj nem bánt, míg minden zavartalan érintkezéstől menten vagyunk, végtelen teret látni magunk előtt: ez már a legfőbb gyönyör!” Fia, a világhírű tudós megfogadta apja tanácsát, és a magyar természetjárás apostolaként beírta nevét a sporttörténetbe is.
 
Eötvös József 1871-ben bekövetkezett halálával kihalt a svábhegyi hírességek egyik legrégebbi klánja. A család megvált az ingatlantól. A villa előkelő vendéglőként, majd szanatóriumként „élte” további életét, s jelenleg is áll a Karthauzi utca 14. alatt nagy idők néma tanújaként.
 
Dr. Takács Ferenc
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia