A Svábhegy – amelyet egykoron Nyéknek neveztek – tulajdonképpen gyűjtőfogalom, Jókai szerint magában foglalja az Orbánhegyet, Istenhegyet, a Széchenyi-hegyet, Vérhalmot, Mártonhegyet, Zugligetet és természetesen a János-hegyet. Más megközelítésben mondhatjuk, hogy a Svábhegy a budai hegyvidék északi és déli szárnya között helyezkedik el, vagyis a Rózsadomb és kapcsolt részei, valamint a Gellért-hegy ölében nyújtóznak szépséges dombjai meg völgyei.

 

Ahogy növekedett Pest és Buda, úgy vált egyre jobban a városba zárt polgárok pihenőjévé és kisebb-nagyobb turistáskodások központjává ez a vidék. A villákból, kertekből és erdőkből összegyúrt sajátos svábhegyi kultúra már a XIX. század első felében kicsírázott. Az Életképek 1846/6. száma Nyaralóhely lesz a Svábhegyből címmel közölt vezércikket, és megállapította, hogy ezen a szőlő borította vidéken már háromszor annyi lakó van, mint a Zugligetben.

 

Niedermayer Xavér Ferenc hatalmas birtokát 1828-tól kezdték felparcellázni az örökösök. A kisebb telkekre kapások és vincellérek költöztek, a nagyobbakat pedig gazdag budai polgárok vették meg. Aztán rövidesen megindult a pesti értelmiségi réteg is a hegy felé, mivel ők a zöldövezeti nyugalmat „munkaeszköznek” tekintették. Elsők között Eötvös József vett itt telket, majd Jókai Mórék.

Eötvös József barátjával, Trefort Ágostonnal 1837-ben körbeturistáskodta fél Európát, és igen megszerette a természetet, a romantikus tájakat, amelyekről A karthauzi című regényében írt. Eötvös már a negyvenes évek elején bekapcsolódott a politikai életbe, és a Pesti Hírlap szorgalmas vezércikkírója lett. 1842-ben feleségül vette a Békés megyei alispán, Rosty Albert gyönyörűséges leányát, Ágnest. A hol sáros, hol meg poros Pestről egyre többször tett a fiatal pár kirándulást a svábhegyre, nevezetesen Fridvalszky Imre természettudós kastélynak is beillő nyaralójába. Itt látogatta meg őket 1845 tavaszán Trefort, ami azért vált nevezetessé, mert ekkor találkozott össze az ifjú Ágoston Eötvösné húgával, a másik szép Rosty lánnyal, Ilonával.

 

Igencsak mélyen egymás szemébe nézhettek, mert a svábhegyi májusnak mátkaság, majd 1847-ben házasság lett a vége. Az ilyen módon sógorokká vált két barát az öreg tudós, Fridvalszky azilliumában továbbra is élvezhette a vendégszeretetet, de egy idő után saját „uradalomra” vágyott. A Svábhegy egyik legszebb részén vettek telket, és svájci emlékeik alapján egy kétszárnyú nyaralót építettek, afféle „ikerházat”. Az építkezés izgató korszakát a még izgalmasabb 1848-as események követték, amikor is Eötvös kultuszminiszter, Trefort pedig földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár lett.

 

A szabadságtörekvések reménytelenné válása után Eötvösék a rend helyreálltáig külföldre mentek, ahová Treforték is követték őket. 1851-től újra Pesten éltek, Eötvös irodalmi tanulmányokat írt, Trefort pedig közben elhunyt apósa örökségét rendezte, amiről így emlékezett meg naplójában: „A Rosty örökség megosztása és a svábhegyi ház lakhatóvá tétele körüli teendők, amely ház most Eötvös tulajdona, s amelyet együttesen kezdtünk építeni 1848-ban, foglalták le időmet. Április 24-én költöztünk ki, Eötvösék májusban jöttek utánunk …” Végül a sors úgy hozta, hogy Treforték a csabacsűdi öröklött birtokra költöztek, és a svábhegyi villát átadták Eötvös Józsefnek, amit ő kiegészített egy önálló épülettel, az úgynevezett Karthauzi-lakkal.

 

Idillikus élet folyt itt nyaranta – később telente is –, feljártak a pesti intelligencia jelesei, de Treforték szintén vendégek voltak, sőt, egyik gyermekük, Mária itt született 1860-ban. A másik két Trefort kislány, Ágnes és Edit is hosszú hónapokat élt a Svábhegyen, ahol zenét hallgattak, nyelveket tanultak, és kiadós sétáikat összekötötték rajzolással meg festéssel. A lánykák rajztanára nem más volt, mint a híres festő, Kelety Gusztáv, aki a Rajztanárképző első igazgatója lett, és a hazai művészeti oktatás legnagyobbjaként tartják számon. Szerencsére Trefort Edit rajzfüzete megmaradt, amelyben művészi tökéllyel lerajzolta az Eötvös-villát a Karthauzi-lakkal és a kerti pavilonnal együtt (utóbbit lásd a képen).

 

Az Eötvös-villa Trefort Ágnes rajza szerint (1861)

 

Báró Eötvös József élete végéig boldog volt a Svábhegyen, és családja is szerette a villát meg a környékét. 1867-ben lelkesen így biztatta fiát, Eötvös Lorándot a természet szeretetére: „A nyugalom egymaga nem boldogít. Leheverni kényelmes pamlagon még nem nagy élvezet. De pihenni egy magas tetőn, honnan határtalan kilátás nyílik, s míg semmi idegen zaj nem bánt, míg minden zavartalan érintkezéstől menten vagyunk, végtelen teret látni magunk előtt: ez már a legfőbb gyönyör!” Fia, a világhírű tudós megfogadta apja tanácsát, és a magyar természetjárás apostolaként beírta nevét a sporttörténetbe is.

 

Eötvös József 1871-ben bekövetkezett halálával kihalt a svábhegyi hírességek egyik legrégebbi klánja. A család megvált az ingatlantól. A villa előkelő vendéglőként, majd szanatóriumként „élte” további életét, s jelenleg is áll a Karthauzi utca 14. alatt nagy idők néma tanújaként.