Mi, magyarok neveletlenségnek tartjuk, ha valaki tunkol az étkezés végén. Ugyanez Franciaországban teljesen elfogadott, sőt egyenesen elvárt a mártásos ételek után. Az viszont az egész világon egységes szokás, hogy a kenyeret törni illik, s nem harapni, ha leves, hús vagy más étel mellé esszük. A franciák ugyancsak törnek a bagettból, a cipóból, ha sajtot falatoznak hozzá, de a darabkát – az élvezetek fokozásáért – megkenik vajjal is.

 

Merőben más a helyzet a szendviccsel. A pedáns németek késsel-villával eszik, mi egyszerűen kézbe vesszük, úgy harapjuk. Az oroszok a kiflit sosem felezik, hanem a tetejét vajazzák meg.

 

Nincs jobb a ropogós serclinél (kenyérvég), mégsem illik a vendéget ezzel megkínálni – annál inkább a friss fehér vagy más magos kenyérrel. Ám a kenyérkosarat minden esetben béleljük ki szalvétával, úgy tegyük az asztalra. Nem illik a felvágott kenyeret kiporciózni, egyetlen esetet kivéve: amikor étvágygerjesztő falatkáknak szánjuk. A pirítós kenyér úgy jó, ha forró és ropogós, nem túl vastag, és mindig kéznél legyen a következő szelet – ez alapszabály!

 

Kimondottan bárdolatlanság, ha az asztalnál bárki levágja a kenyérhéjat, de az sem való, hogy nekiesünk az előttünk lévő kenyérkosárnak, mielőtt kihozzák a főfogást. A főétel és a sajt elfogyasztása után a kenyérkosarat, a maradék kenyérszeleteket el kell vinni az asztalról a desszert felszolgálása előtt.