A zenekedvelők előtt jól ismert a márkanév, hiszen szinte nincs a világon olyan hangversenyterem, amely ne rendelkezne Bösendorfer koncertzongorával. A hangszert nagy zongoristák, világjáró művészek tartják a kedvencüknek.

 

A gyár – amelyet Ignaz Bösendorfer alapított 1828-ban, és 2008 óta a japán Yamaha konszern része – 1973-tól Bécsújhelyen működik, de központja, kiállítóterme ma is a régi helyén, Bécs negyedik kerületében található. A Solti György Zeneiskola zongora tanszakán kiváló eredményeket elérő növendékeknek mindkét helyre sikerült eljutniuk egy márciusi tanulmányi kirándulás keretében.

 

Hogyan sikerült megszervezni ezt a minden bizonnyal felejthetetlen látogatást? – kérdeztük Kocsisné Dióssy Krisztinát, az intézmény igazgatóját.
– A kirándulás létrejöttét, szervezését és lebonyolítását Rák Csabának, a Budapest Zongoraszalon tulajdonosának, a Bösendorfer gyár magyarországi képviselőjének köszönhetjük. Nagy volt bennünk a várakozás, hiszen az egyik legismertebb, nagy hagyományokkal rendelkező hangszergyártó cég műhelyeibe pillanthattunk be. A bécsújhelyi üzemben Ferdinand Bräu úr, a technikai igazgató vezetett körbe minket a különböző helyiségeken. Elmondta, hogy a mintegy százhúsz alkalmazottjuk évente négyszáz hangszert épít, ma is nagyrészt kézi erővel, futószalag, robotok nélkül. Egy hangszer első osztályú anyagokból, tizenkétezer alkatrészből készül el háromszázhatvan nap alatt. A zongorák hetven-nyolcvan százalékát kitevő, kiváló minőségű faanyagot – elsősorban lucfenyőt – felhalmozva láttuk a gyár udvarán, ahol a felhasználás előtt legalább öt évig érlelik, az időjárás viszontagságainak is kitéve. Azt követően a gyár legelső termében hónapokig szárítják. Különös gonddal választják ki a még szükséges többi anyagot is: fémeket, textíliákat, csontokat, lakkot és így tovább. Az alapanyagok minősége és a kézi munka precizitása biztosítja azt a színes, egyéni hangzást, hangerőt, ami a Bösendorfer zongorákat jellemzi. A gyár termeiben végignézhettük az egymásra épülő munkafolyamatokat, az alkotóelemek egyenkénti készítését, a hangszertestbe való elhelyezésüket, a húrozást, majd a finomhangolást és végül az elkészült, lakkozott, becsomagolt, szállításra váró hangszereket is.

 

Nemcsak a gyárat, hanem a cég patinás, bécsi központját is sikerült végigjárniuk.
– A régi, negyedik kerületi épületben megcsodálhattunk néhány muzeális hangszert és a bemutatótermet, ahol a lélegzetünk is elállt az egymás mellé állított, gyönyörű modellektől. Végignézhettük a Bösendorfer gyár teljes kínálatát a százhetven centis, kamaraterembe illő kis zongorától a cég csúcsmodelljének számító, kétszázkilencven centiméteres Imperialig. A gyerekeket itt már nem kellett figyelmeztetni arra, hogy semmit ne érintsenek meg – bárki kipróbálhatta a hangszereket.

 

A Bécsben készült képek tanúsága szerint egy rögtönzött bemutatóra is sor került.
– A kiállítóteremből átsétáltunk az épület szép, barokk boltozatos, százötven fős koncerttermébe, ahol egy kétszázhuszonöt centiméteres modellen iskolánk két büszkesége, Moldoványi András és Kaknics Péter Grieg-, illetve Schubertdarabot adott elő. Nagy élvezetet jelentett a gyönyörűen szárnyaló zongora hangja mind az előadók, mind a hallgatóság számára. Emellett természetesen az is örök emlék, hogy közvetlen közelről láthattuk egy hangszer létrejöttének az útját: a fatelepen érlelődő fakötegekből a koncertpódiumon csillogó, csodálatos szépségű és hangú hangversenyzongoráig.