hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 13. szám

Főszerepben a testnevelés

Heti öt testnevelésórát tartanak a következő tanévtől az önkormányzati fenntartású hegyvidéki iskolák első osztályosainak. Még a tanév vége előtt két intézményben jártunk, ahol örömmel fogadták a változást.
A modernkori ember egyik legnagyobb problémája a mozgásszegény életmód. Ráadásul ez nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is érinti, hiszen a fiatalok is hosszú órákat töltenek ülő helyzetben, előbb az iskolában, aztán otthon, legtöbbször a számítógép monitorja előtt görnyedve. És akkor még szó sem esett a televíziózással elvesztegetett időről, amiben a statisztikai adatok szerint a magyar ember sajnos az elsők között áll Európában.
 
Évekkel ezelőtt Nádori László, a TF professzora már kijelentette: szükség lenne a mindennapi testnevelésre; a mindenkori kormányzatnak és a szaktárcának biztosítania kellene, hogy a nyolc-tíz óra üldögélés ellensúlyozásaként legalább napi egy testnevelésórát tartsanak az iskolákban. A szakember elmélete most valósággá válik, legalábbis a XII. kerületben.
 
A hegyvidéki önkormányzat mindig is igyekezett mozgásra biztatni a polgárokat, s ehhez megfelelő helyszíneket és programokat is biztosít – gondoljunk csak a közelmúltban felújított játszóterekre, vagy éppen a Sportos, edzett Hegyvidék elnevezésű program által kínált sokféle sportolási lehetőségre. A 2009–2010- es tanévben az önkormányzat által fenntartott nyolc kerületi általános iskolában bevezetik a mindennapos testnevelésórát: a szeptemberben induló tanévben az első osztályokban, míg a továbbiakban felmenő rendszerben a negyedik osztályig bezárólag.
 
foszerepben1
A kicsik inkább a játékos feladatokat kedvelik
 
A helyszín az Arany János Általános Iskola és Gimnázium. A műfüves pályára pillantva éppen az elsősök szaladgálnak „milliónyian” a zöld borításon, és ránézésre egy nagyobbacska fi út kergetnek, aki elég ügyesen bánik a labdával, s csak nagy nehézségek árán tudják szerelni. Az órát Lovassy János, az intézmény félállásban foglalkoztatott testneveléstanára vezeti, aki ekképpen reagál arra, hogy az eddigi heti három „tesit” öt váltja.
 
– Nálunk egy kijelölt szaktanár úgynevezett tömegsportórát is tart az alsósoknak a heti három „rendes” óra mellett. Ami a kicsiket illeti, az a legfontosabb, hogy minden feladatot játékosan végezzenek el. Ha például versenyt kell futniuk rövid távon, azt élvezik, viszont ha azt mondom nekik, hogy fussanak ötször hatvan métert, azt már bizony nem szívesen csinálják. Bár az ő korukban a lelkesedésre nem lehet panasz, hiszen nagyon szívesen mozognak. Persze mindig akad egy-két kivétel, de ez ritka.
 
Az intézmény elsősorban a labdarúgásra és az úszásra építi fel a sportéletet, a diákok a testnevelésórák keretében uszodába is járnak.
 
Az épület felé sétálva három létesítménybe is szinte belebotlik az ember. A testnevelő meg is erősíti, amit ebből már sejteni lehetett: az Arany János iskola kapacitása elegendő a heti öt testnevelésóra megtartására.
 
foszerepben2
A gyerekek ebben a korban még szeretnek sportolni
 
– Az óraszám növekedése nem lehet gond. Van két kisebb tornatermünk és egy nagyobb. Az a kettő, amelyik az épületben van, korábban tanterem volt, de az alsósok számára tökéletesen megfelel. Ezek mellett itt a műfüves pálya, amely télen fedett, plusz a betonpálya a nagyterem mellett.
 
A Tamási Áron iskolában szeptemberre elkészül az új, 492 négyzetméteres tornacsarnok. Hajnal Gabriella igazgatót kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy a kicsik ezentúl heti ötször mozoghatnak.
 
– Mióta én itt dolgozom, nálunk ez már így működik. Az elsősöknek, a harmadikosoknak és a negyedikeseknek heti négy testnevelés mellett egy néptáncórája van, míg a másodikosoknak az egyik „tesi” helyett úszást tartalmaz az órarendjük. A szülők általában élnek a lehetőséggel, és ilyen irányú, emelt szintű osztályba íratják gyermekeiket. Nálunk nem tanítók vezetik ezeket az órákat, hanem szaktanárok. De visszatérve az eredeti kérdésre: örülök a döntésnek, mert ilyen fiatal korban nagyon fontos a mozgás!
 
Az igazgatónő hozzátette, hogy eddig sok órát a szabadban tartottak.
 
– Szerintem nálunk rosszabb helyzetben kevés kerületi iskola volt, ami a termeket illeti, ennek ellenére sem csak a jogszabályban az alsósok számára minimálisan előírt heti három testnevelésórát tartottunk! A szabadban is lehet mozogni, minden csak akarat kérdése. Egyébként pedig a gyerekek ilyen korban még nagyon szeretnek sportolni, hiszen a délutáni szakköreinken is sokat részt vesznek.
 
(CSNM)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia