Ha a Kőszeg környéki szőlőhegyek mesélni tudnának, hiteles tanúi lennének a város és a vidék történetének, mivel a rajtuk termő nedű már Nagy Lajos király idején meghódította a messzi német piacokat. A régiek föl is jegyezték, hogy „…az Bornál az Nemes Városnak nintsen egyéb hasznosabb gazdálkodása”. Szobrok, faliképek, festmények, kapués hordódíszek mellett mindenekelőtt a híres Szőlő Jövésnek Könyve bizonyítja, milyen jelentős foglalatossága volt a kőszegieknek a bortermelés.

 

A könyv igazi unikum, ahogy a „jövés” szó is, mivel a köznyelv helyette a „hajtást” használja inkább. Ez az 1740 óta vízjeles papírosra vezetett kultúrtörténeti forrás a világon egyedülálló, csupán Brazíliában ismeretes egy hasonló, ám sokkal későbbi párja. Minden esztendőben Szent György napján kézzel rajzolták vagy festették bele a könyvbe a tavaszi „szőlő jövíseket”, vagyis a kipattant rügyeket. A több évszázados hagyományt azóta is gyakorolják.

 

A szőlőskönyv 1990-ben betelt, ám Kőszeg német testvérvárosa elkészíttette ugyanolyan vízjeles papírból, a korabelihez hasonló kézi kötéssel a második kötetet. A hajtások alakulását továbbra is híven feljegyzik rangos ceremónia kíséretében.

 

A 22 magyarországi borvidék között a sopronival társulva jegyzik a kőszegit. A nadrágszíjparcellákon jó termést hoznak a családi tradícióban nevelt zweigelt, rozé és más nemes testvéreik. A kőszegi borászok úgy vélik: boraik tiszta fejet és jó kedvet kölcsönöznek a mértékletes borisszáknak.