hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 16. szám

A határnyitásra emlékeztek

A kelet-német menekültek befogadására és az ország nyugati határainak megnyitására emlékezett Augusztus 15-én a zugligeti templomban az idén húszesztendős Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Hegyvidékről induló karitatív szervezet alapítója, Kozma Imre atya egykori zugligeti plébános két évtizeddel ezelőtt otthont és reményt adott az új hazát keresőknek. A történetet a szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti központjában megnyílt, eredeti fotókkal illusztrált emlékkiállításon mutatják be a nagyközönségnek.

Kelet-német menekültek tízezrei érkeztek Magyarországra 1989 nyarán. Budapesten Kozma Imre zugligeti plébános sok száz önkéntes élén, a Szuverén Máltai Lovagrend támogatásával segített elhelyezni a régi-új hazát keresőket. A templomkertben sátrakat vertek, megszervezték az étkezést, a menekülőkből, ha csak néhány napra vagy hétre is, befogadottak lettek. Aztán megnyíltak a határok, és sok százezer német talált ismét egymásra a szabad világban.

 

Akik itt maradtak, és akik akkor elmentek, Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján egymásra is emlékeztek. A lélekemelő napoknak állítanak emléket a templom falán látható márványtábla és a szeretetszolgálat központjának kertjében felállított köztéri alkotások.

 

Az NDK-s menekültek tábora Zugligetben
Az NDK-s menekültek tábora Zugligetben

 

Ahogyan a befogadás napja tiszteletére megtartott ünnepi hálaadó szentmisét követően Kozma atya fogalmazott, húsz évvel ezelőtt csak annyi történt, hogy a magyarok tágra nyitották szívük és otthonaik kapuját az elesettek előtt. Befogadták azokat az embereket, akik közül sokan talán jobb körülmények közül érkeztek, azonban két fontos dolognak híján voltak: nem ismerték a hazát és a szabadságot. Az ő történetüket meséli el a húsz évvel ezelőtt készült képekből válogatott kiállítás, amely bizonyítékul szolgál a kétkedőknek: a szeretet olykor nemcsak hegyeket, hanem határokat is képes megmozgatni.

 

mm.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia