hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 14. szám

Hegyvidéki história a farkasréti templomról

Ünnepélyes keretek között mutatták be a Hegyvidéki Históriák sorozat legújabb kötetét. A farkasréti római katolikus egyházközség története című kiadvány egyszerre történelmi korrajz, szociográfia és hiánypótló helytörténeti dokumentum.
Ahogyan Török Sándor meséjének hősei, Kököjszi és Bobojsza a kis jövevényt várva énekkel, mesével, mondókával, emlékekkel, szeretettel bélelik ki a lakás csupasz falait, úgy teszik emberközelivé a kerületet a helytörténeti sorozat kiadványai. Mert attól érezzük magunkat otthon a világban, hogy tudjuk, vannak történeteink – emelte ki a farkasréti templomról szóló kötet bemutatóján Pokorni Zoltán.
 
A polgármester elmondta, a helytörténeti sorozat azért fontos, mert hozzájárul, hogy valóban magunkénak érezzük a Hegyvidéket. Így az utcákat járva nem az aszfalton, hanem „a történelem szövetén lépkedünk”, és a házak közé érve „mesék, nem pedig téglafalak vesznek körül bennünket”. Ebben segít a most megjelent könyv is, amely egy újabb adalékkal gazdagítja tudásunkat szűkebb pátriánkról, benne egy épületről, amely a Kádár-rendszer egyetlen új építésű temploma – emlékeztetett Pokorni Zoltán.
 
A kötet, ahogyan a templom is naponta teszi, kapukat nyit ki, hogy ezzel hívja fel a figyelmet múltunkra és értékeinkre – mondta a farkasréti római katolikus egyházközösséget tizenöt éve vezető Szederkényi Károly atya. Hiszen a templom mindenkor menedékhely, hivatása, hogy oltalmat adjon a betérőnek. Nyitva áll mindenki előtt, aki szereti a szépet és a jót. Mert a farkasréti templom épülete maga is kordokumentum, műemlék, amely a kultúrát hivatott szolgálni megjelenésével és belső tartalmával. Az istentiszteletek mellett koncerteknek, kulturális eseményeknek is helyet ad, közösséget épít. Az egyház helyi fejlődésének történetét feldolgozó könyv szintén ezt a törekvést erősíti, amikor a régi iratokat és képeket, az elfeledettnek hitt tudást egységbe foglalva nyújtja át az utókornak.
 
A kiadó Kollega Tarsoly István elmondta, hogy eddig a Hegyvidéki Históriák valamenynyi kötete sikeres volt, a kerületi polgárokat érdekli lakókörnyezetük múltja és jelene. Bíró Aurél, a kiadvány szerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv az Árpád-korig visszanyúlva írja le Farkasrét és környéke történetét. Az egyházközség bemutatásán keresztül számos kultúrtörténeti és helytörténeti érdekességgel lepi meg az olvasót.
 
m.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia