hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 7. szám

Hegyvidéki sportvezető kitüntetése

Ötödik alkalommal adták át a „Főváros Sportjáért” kitüntető címeket. Az elismerésben azok részesülnek, akik munkájukkal hozzájárulnak a főváros hírnevének öregbítéséhez, tevékenységükkel segítik Budapest sportéletének fejlődését. Az aranygyűrűvel és emlékplakettal díjazott sportvezetők között – sportigazgatás kategóriában – az idén ott volt Kissné Baumann Gizella, a XII. kerületi Szabadidősport Központ igazgatóhelyettese is.
A hegyvidéki sportvezető fiatalkorában versenyszerűen atletizált, a 400 méteres gátfutás magyar csúcstartója volt, egy makacs sérülés azonban derékba törte karrierjét. Nem fordított hátat a sportnak, a Testnevelési Főiskola szakedzői szakán diplomázott, majd menedzseri és tanári képesítést szerzett. Veszprémben alig egy hónap alatt több mint kétszáz gyereket csábított le az atlétikapályára. A következő évben, már Budapesten, a Hajós Alfréd Általános Iskolában dolgozott testnevelő tanárként. Tanítványai sikert sikerre halmoztak, kerületi szinten valamennyi versenyüket megnyerték.
– Ekkor úgy éreztem, nincs már meg a kellő motivációm, és váltanom kell. Így kerültem 1998. augusztus elsején a Hegyvidékre – emlékezik vissza Kissné Baumann Gizella. – A szabadidősport- központ akkori vezetője azt kérte, próbáljam meg feltámasztani a halódó kerületi diáksportéletet. Örömmel vettem a felkérést, mert úgy láttam, sikerülhet a zuglóihoz hasonló eredményeket elérni.
 
Alig egy hónap alatt kidolgozta egy tizenhárom sportágat felölelő versenyrendszer szabályait. Ez volt a Hegyvidéki Diákolimpia, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Szeptemberben már el is indult a sorozat, s az önkormányzati fenntartású általános és középiskolák mellett az ELTE Gyakorló Iskola és a Pannonia Sacra is csatlakozott.
– Tizenhárom sportággal kezdtünk, s ez a szám nagyjából megmaradt, bár az idők folyamán történtek változások. A kézilabdát felváltotta a floorball, megszűnt a virányosi ötpróba, de bejött a sakk és a szellemi olimpia. Ma már rang a gyerekek körében megnyerni valamelyik diákolimpiai versenyszámot, talán ezért van az, hogy egy tanévben a hétezret is meghaladja az egyéni indulók száma, azaz a kerületi iskolások többségét sikerül megmozgatni. Az első pillanattól komoly hangsúlyt helyeztem a pártatlanságra, ezért a diákolimpia versenyein kizárólag budapesti vagy országos versenybírók közreműködhetnek. Valamennyi résztvevőt megajándékozzuk, a győztesek érmet is kapnak, a három kategóriában meghirdetett csapatversenyben legjobban teljesítő iskolák a tanév végén hazavihetik a hegyvidéki kupát. A sorozat célja a díjazás ellenére mégsem a versenysportra nevelés, sokkal inkább az, hogy minél több gyerekkel megszerettesse a rendszeres testmozgást. Ráadásul alkalmat kínál arra, hogy a fiatalok több sportágban is kipróbálhassák magukat, ezzel megteremtve a választás lehetőségét.
 
hegyvidekiKissné nevéhez fűződik az „Előzd meg a fogaskerekűt!” futóverseny újraélesztése is. A kilencvenes években ugyan már egy alkalommal a BSI megszervezte a viadalt, azonban egészen 2001-ig nem volt folytatása a kezdeményezésnek. Azóta (egy esztendő kivételével) a XII. kerületi Szabadidősport Központ minden évben megrendezi a mára nemzetközivé bővült versenyt, amely a kerület egyik legnagyobb sportrendezvényévé nőtte ki magát.
 
A szabadidősport-központ kiveszi részét a Sportmaxban megtartott rendezvényekből is, társszervezője volt a tavaly novemberi Fittparádénak, és önállóan vezényelte le a hagyományteremtő „Fitt leszel, ha itt leszel” programsorozatot.
 
(mm.)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia