hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 9. szám

Helytörténeti séta a Márton-hegyen

„Ismerd meg a hegyvidéket!” elnevezéssel helytörténeti sétákat indított a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény. Az első állomás a Márton-hegy volt.
 
Dr. Lengyel Zoltán helytörténész, a Márton-hegy című könyv szerzője kalauzolta a több mint harminc érdeklődőt a kerületrész rejtett zugaiba, és olyan történeteket mesélt a jelenlévőknek, amelyeket valóban csak egy „őslakos” tudhat. Így például személyes visszaemlékezést a második világháborús ostromról, vagy arról, hogy a tanácsi érában hogyan sikerült a mártonhegyieknek kiharcolniuk egy játszóteret a gyerekek számára. Szó esett a közlekedési nehézségekről, de a negyvenezer éves kovakőbányáról is. Be lehetett járni a Fodor utca meg nem valósult nyomvonalát, amely a 112-es busz vonalát kötötte volna össze az 53-as buszéval.
 
A Thomán István utcai buszfordulótól Szent Márton-kápolnáig tartó séta során több híres mártonhegyi polgár, többek között Simándy József lakóhelye is útba esett. Az egyébként fél óra alatt bejárható út két órásra hoszszabbodott, mert közben beszélgetés alakult ki a közönség és a sétát vezető helytörténész között.
 
Az idén további négy ingyenes sétát szervez a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, a következő célpont májusban a városmajor park lesz. A résztvevők minden alkalommal egy-egy kitűzőt kapnak, amely az adott városrész egy jellegzetességét ábrázolja.
 
B. A.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia