hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 19. szám

Információs monitorok az orvosi rendelőkben

Naponta négy alkalommal frissülő hírek, közérdekű információk és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismeretterjesztő filmek láthatók a nyolc hegyvidéki felnőtt háziorvosi rendelőbe, valamint az ifj úsági fogászat váróhelyiségébe elhelyezett LCDmonitorokon. A nagy értékű beruházást reklámidőért cserébe egy magánvállalkozás finanszírozta.
 
A fejlesztés kettős célt szolgál – derült ki Pokorni Zoltán polgármester szavaiból a monitorrendszer hivatalos átadásán. Segíti az orvosok munkáját, hiszen információkat közöl egyebek mellett a rendelési időkről, a szabadságolásokról, az aktuális helyettesítésekről, valamint a meghirdetett szűrővizsgálatok idejéről és helyéről. A praktikus tudnivalók közvetítése mellett az LCD-monitorok fontos szerepet kapnak az egészséges életmód népszerűsítésében, a prevencióban, illetve a balesetek megelőzésében.
 
Az adásidőt szerződésben rögzített rend szerint határozzák meg. Ennek megfelelően a minden órában jelentkező hírsáv mellett ismeretterjesztő kisfilmeket és az egészségneveléssel kapcsolatos tájékoztató műsorblokkot sugároznak, a közérdekű információk a képernyő egy meghatározott részén képújságszerűen jelennek meg. A reklámok aránya nem haladhatja meg a műsoridő tíz százalékát. A tervek szerint a rendelőkben várakozók ízelítőt kapnak majd a Hegyvidék Televízió egészségügyi műsoraiból is.
 
(m)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia