hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 9. szám

Iskolások védik meg Hegyvidékfalvát

Katasztrófavédelmi versenyt rendezett a kerületi polgári védelem a Hegyvidék iskolásai számára. Egy katasztrófahelyzetet szimuláltak a szervezők: Hegyvidékfalván a rendkívüli időjárás következtében különböző veszélyhelyzetek álltak elő, amelyeket a gyerekeknek kell elhárítaniuk.
Ahogy a korábbi években, idén is egy kerettörténethez igazították a Fülemile úti napközis táborban rendezett kerületi katasztrófavédelmi verseny feladatait. A történet szerint a polgári védelem hivatásos szakemberei külföldi katasztrófavédelmi gyakorlaton vesznek részt, miközben Hegyvidékfalván „igazi” katasztrófahelyzet áll elő, áradás és vihar fenyegeti az embereket.
 
Ebben a feltételezett szituációban a kilenc kerületi iskolából érkezett 17 csapatnak először is össze kellett válogatnia azokat a felszereléseket, amelyekkel meg tudja oldani a várható feladatokat. Ezután következett az első „veszélyhelyzet”: környezetszenynyező vegyi anyagok (illetve az ezt jelképező műanyag hordók) elkülönítésére volt szükség, amihez speciális vegyvédelmi szkafanderbe (képünkön) kellett szakszerűen beöltözni.
 
Mivel a viharos időjárás következtében tűz is kiüthet, ezért a gyerekek a következő állomáson azt mutatták be, miképpen kell elsősegélyt nyújtani egy égési sérült számára, illetve hogyan célszerű tüzet oltani. Ez utóbbi próbánál tűzoltók segítettek, akik egy igazi szerkocsival érkeztek a Fülemile úti táborba. A diákok kipróbálhatták azt is, hogyan lehet letakart szemmel, rádiós irányítással tájékozódni, azaz például egy füsttel borított épület pincéjében rekedt embert tervrajz alapján, külső irányítással megtalálni és kimenekíteni.
 
iskolasok
 
A nagy csapadékmennyiség miatt a legkomolyabb veszélyt az árvíz jelenti, ez ellen is védekezni kell tehát: az iskolások nyúlgátat építettek. Ezután az ítéletidő által akadálypályává változtatott utakon történő kerékpáros közlekedést illusztrálták a feladatot lebonyolító – a tűzoltókhoz hasonlóan szintén „valódi” – kerületi rendőrjárőr jelenlétében.
 
A szimulált veszélyhelyzeteket a gyerekek nagy odaadással próbálták elhárítani, úgy, mintha azok tényleg megtörténtek volna – összegezte tapasztalatait a verseny szervezője, dr. Bojtor Gábor alezredes. A Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XII. kerületi Kirendeltségének vezetője elmondta: igyekeztek honorálni a fiatalok lelkesedését, így mindenki kapott valamilyen tárgyjutalmat, míg a legjobb általános iskolás, illetve középiskolás csapat – a Németvölgyi Általános Iskola, valamint a Budai Középiskola négy-négy fős egysége – egy hétvégi, belföldi kirándulást kapott ajándékba, valamint ők jutottak tovább a fővárosi katasztrófavédelmi versenyre.
 
Az állomásparancsnokok által legjobbnak ítélt Budai Középiskola első számú csapatának a kerületi polgári védelmi kirendeltség három évvel ezelőtt elhunyt munkatársa tiszteletére alapított Bezerédy Emma-emlékkupát adományozták. Külön ajándékot kapott az iskolák közötti főzőverseny nyertese: ízletes paprikás krumplijáért a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai vehettek át jutalmat.
 
z.
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia