Martinovics Ignác ferences szerzetes kezdetben a Habsburgokat szolgálta, azonban 1791-ben szakított az udvarral, és „átállt” a demokrata érzelmű magyar nemesek oldalára. Megalakította a Reformátorok Társasága titkos szervezetet, amely a független köztársaság létrehozásán munkálkodott. A tagok nagy részét 1794-ben a titkosrendőrség elfogta, a vezetőket, köztük Martinovics Ignácot 1795. május 20-án végezték ki a Vérmezőn.

Hainiss Frigyes budai mérnök a kivégzést követő tizenötödik évben egy térképen keresztekkel bejelölte Martinovics Ignác és társainak nyughelyét. Ezt a térképet Gárdonyi Albert levéltáros találta meg 1914-ben. A felfedezés hatására megkezdődtek a munkálatok a Kútvölgyi út, a Budakeszi út és a közeli katonai temető által határolt háromszögben. A kutatóknak nem volt biztos támpontjuk a sírok helyével kapcsolatban, csak annyit tudtak, hogy a Budakeszi úthoz közel, a villamospálya mellett kell keresniük.

Az első próbálkozások eredménytelennek bizonyultak. Még őskori leleteket is találtak a föld alatt, de Martinovicsék sírjaira nem bukkantak rá. Végül a tizenegyedik kutatóárokban emberi csontokra leltek, a Kútvölgyi út járdájának közelében. Ezekről azonban kiderült, hogy már legalább ötszáz éve a föld alatt vannak. A kutatás tehát tovább folytatódott.

Május huszadikán ugyancsak emberi csontokra bukkantak, amelyek korát 50 és 150 év közöttire tették. A kutatóárkot folyamatosan szélesítették, mivel a források szerint külön sírba temették Martinovicsot, míg hat társát egy négyes és egy kettes sírba. Május huszonkilencedikére valamennyi kivégzett ember maradványát megtalálták; a hét csontvázat levágott fejjel temették el…

Martinovics Ignácot és hat társát, Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost, Sigray Jakabot, Szentmarjay Ferencet, Szolártsik Sándort és Őz Pált később a Kerepesi temetőben részesítették tisztes temetésben.