hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 11. szám

Játszva tanultak, túrázva játszottak

A május végi Hegyvidéki Napok keretében két helytörténeti, helyismereti vetélkedőt rendeztek. A „Ki tud többet a Hegyvidékről?” elnevezésű verseny első négy fordulójának kérdései lapunk hasábjain jelentek meg, a legjobb válaszokat visszaküldő hét versenyző jutott be a szóbeli döntőbe. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény által összeállított feladatok különböző területeken tették próbára a kerületet ismerők tudását: villámkérdések, vaktérkép, időrendi sorrendbe állítás és képfelismerés is szerepelt a sorban.
 
jatszva1
A Normafa Síháztól indult a barangolás
 
A fődíjat – a kerület feletti sétarepülést – Noéh Ferenc kissvábhegyi lakos nyerte, aki maximális pontszámmal végzett az első helyen. (Noéh Ferenc már sok kiváló helytörténeti cikkel gazdagította lapunkat, mondhatni, a „kisujjában” van a Hegyvidék, így győzelme semmiképpen sem a véletlen műve.) A második helyen kialakult holtverseny további izgalmakra adott okot: Petz György és Bátori Erzsébet villámkérdésekkel döntötte el a Normafa Hotel által felajánlott négyfős vacsorameghívás sorsát, amely végül Petz Györgyé lett, Bátori Erzsébet pedig egy Szamos Marcipán-ajándékcsomaggal lett gazdagabb.
 
A családias hangulatú döntő a közönség számára is hasznos volt, hiszen amellett, hogy mindenki drukkolhatott a számára rokonszenves versenyzőnek, sok mindent megtanulhatott lakóhelyéről. Érdekes módon a hét versenyző közül ketten nem kerületi lakosok, egyikük Kőbányáról, a másik Óbudáról érkezett. A zsűriben Lengyel Zoltán és Szatucsek Tibor helytörténész, valamint Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője ügyelt a vetélkedő szabályos lebonyolítására. Lengyel Zoltán kiemelte: akárhányadik helyen végeztek is a versenyzők, úgy kell gondolniuk magukra, mint akik ötvenezer indulóból értek el helyezést, hiszen a kerület valamennyi polgárának lehetősége volt a megmérettetésre.
 
jatszva2
A zugligeti villamos-végállomás az 1900-as évek elején
 
A „Barangoló Hegyvidék” elnevezésű, kirándulással egybekötött helyismereti túra a Hegyvidéki Napok záró napján indult a Normafa Síház mellől. Az indulóknak előre megadott helyszíneket kellett felkeresniük, ahol vagy cserkészek várták őket bélyegzővel, és igazolták az állomáspont érintését, vagy pedig olyan kérdésekre kellett megfelelniük, amelyeket csak a helyszín felkeresésével lehetett megválaszolni.
 
Volt, aki másodmagával, mások pedig heten együtt vágtak neki a kerület erdeinek, útjainak. A Normafától indulva érinteniük kellett a Zugligetet, a Városmajort, a Krisztinavárost, végül a célállomás a XII. kerületi művelődési központ volt. Az első helyért járó értékes tárgynyereményt, egy GPS készüléket az Évándor csapat (Fischer Katalin és Fahidi Csaba) nyerte, a második helyen a Boribon (Németh Emese és Végh Benjamin) végzett, a harmadik pedig a Szép Heléna (Térmeg Anita, Térmeg Tamás és Térmeg János) lett. A közel húsz induló csapatból a legtöbben gyalogosan túráztak, de akadt olyan fiatal versenyző is, aki babakocsiban „utazva” teljesítette a célállomásokat.
 
(A)
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia