hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2009 - XXXIX. évfolyam 21. szám

Javíthatnak a kosarasok

A PEKOSI-Hegyvidék férfi kosárlabdacsapata a Kozármisleny ellen játssza idei első hazai NB I/B-csoportos mérkőzését november 8-án 18 órától a hegyvidéki Sportmaxban. A gárda négy vereséggel kezdte az idényt, azonban a klubnál senki nincs elkeseredve. Horváth Krisztián, az U20-as csapat vezetőedzője, aki a felnőtteknél Merim Mehmedovics munkáját is segíti, hangsúlyozta: amint javulnak a felkészülési körülmények, a várt eredmények is jönnek majd.

– Sajnos, csupán az elmúlt hetekben sikerült megoldani, hogy a csapat rendszeresen délután és helyenként délelőtt is edzhessen, és azt is, hogy ezeket a tréningeket teremben tarthassuk. Korábban előfordult, hogy betonon kellett gyakorolni. Lehet, ez most magyarázkodásnak tűnik, de aki egy kicsit is otthon van a kosárlabdában, tudja, mennyi minden múlik ezen.

2009_21_Page_16_Image_0017

Az sem nagyon kedvezett, hogy az első négy összecsapást idegenben kellett megvívni, ráadásul az ellenfelek sem tartoztak a verhető csapatok közé.

– A talán a csoport legerősebb keretével rendelkező Nagykanizsa ellen kezdtünk – sorolta Horváth Krisztián –, majd a Veszprém és az SMAFC következett. Utóbbiról nem árt tudni, hogy egy éve ők nyerték a B-csoport nagydöntőjét, csak helyettük a Salgótarján indult el az élvonalban. Legutóbb pedig a Sárvár ellen léptünk pályára, reális győzelmi esélyeink lettek volna, de sajnos nem sikerült a bravúr. Az elvesztett meccsek ellenére továbbra is állítom, hogy a keret nagyon tehetséges és sokra hivatott, azonban idő kell a fiataloknak, hogy igazán jó együttessé formálódjanak. Minden esély megvan arra, hogy a PEKOSI-Hegyvidék erős középcsapat legyen. Úgy tervezzük, januárra már lesz annyi meccs a játékosokban, hogy mindenkinek számolnia kell velünk.

(CS.)

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia